
Az államfőválasztáson való részvételre buzdít körlevelében Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, emlékeztetve, hogy erre már a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia is közös felhívásban kérte híveit.
2014. október 22., 19:352014. október 22., 19:35
„Éppen ezért, hogy a keresztény tanítás érvényesüljön a közéletben, olyan személyre kell adnunk szavazatunkat, aki ezt az értékrendet maradéktalanul felvállalja, nevezetesen: aki védi az emberi méltóságot és szabadságot, támogatja a család közösségi formáját, védi az életet és annak természetes lefolyását a születéstől – a halálig, aki keresztény erkölcsi normákra alapoz, és programjában nem indít olyan életforma követésére, ami erkölcsi zülléshez vezethet” – fogalmaz felhívásában az érsek.
Rámutat, a kisebbségben élő magyaroknak emellett olyan személyt kell támogatniuk, aki az erdélyi magyarság egyéni és kollektív jogait felvállalja, ezek megvalósulását előmozdítja.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!