
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A Gorj szeizmikus térségben hétfő délután bekövetkezett 5,2-es erősségű földrengésnek nincs köze a törökországi földrengésekhez, mivel utóbbiak egy másik tektonikus lemezről indultak ki – nyilatkozta hétfőn az országos földfizikai intézet (INCDFP) vezérigazgatója.
2023. február 14., 09:452023. február 14., 09:45
Constantin Ionescu elmondta, hogy a Gorj szeizmikus térségben korábban ritkán észleltek földrengéseket, és azok is kisebb, a Richter-skála szerint 4-es erősségűek voltak.
„Természetes jelenség volt” – jelentette ki az Agerpresnek.

A Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés volt hétfő délután Olténiában, Gorj megyében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INCDFP) közlésére hivatkozva.
A szakember elmagyarázta: Gorj megye térségében nem halmozódott fel annyi energia, hogy a hétfői földrengésnél erősebbekre számítani lehessen. Kisebb utórengésekre azonban lehet számítani – tette hozzá.
Constantin Ionescu elmondta azt is, hogy
A földfizikai intézet adatai szerint hétfőn 16 óra 58 perckor a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés történt Gorj megyében. A földmozgás 15 kilométeres mélységben következett be, epicentruma Nagyszebentől 102, Craiovától 107, Piteşti-től 137 kilométerre volt. Ezt később három, egyenként 2,4-es, 2,8-as és 3,4-es erősségű utórengés követte.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.
szóljon hozzá!