Romániai romákat telepítettek ki Franciaországból

Eltöröltek a francia hatóságok egy, többségében romániai romák által az utóbbi két év során emelt telepet.

2012. augusztus 09., 18:002012. augusztus 09., 18:00

A Lille elővárosai közé tartozó Villeneuve d’Ascq lakói indítványozták a romák kitelepítését, amit nemrégiben fogadott el a lille-i városi bíróság. A kis előváros lakói korábban már sokat panaszkodtak a kényszerű együttélésre, még egy blogot is létrehoztak, amin videókkal és képekkel mutatják be sérelmeiket. Az utóbbi időben ráadásul egyre feszültebb lett a viszony a romák és a helyi lakosok között, olyannyira, hogy a hírek szerint lövés is eldördült két héttel ezelőtt.

A hatóságok elmondása szerint a helyzet odáig fokozódott, hogy azt már nem nézhették tétlenül, a helyi prefektus – a közigazgatási hivatal vezetője – szerint készen álltak a kiürítésre, amint megszületett az ítélet. A lakosság panaszai főleg a romák agresszív viselkedéséről és a tevékenységükkel járó elviselhetetlen szagról szólnak. Utóbbi különféle vezetékek meggyújtásából származik: a romák ugyanis ezekről a kábelekről le akarták olvasztani a műanyag borítást, hogy így hozzájussanak azok rézből készült részéhez.

Közben csütörtökön mintegy 240, roma nemzetiségű román állampolgárt toloncoltak haza a francia hatóságok Lyon városából. A repülőgéppel hazaküldött cigányok közül a felnőttek 300, míg a kiskorúak 150 eurós „lelépési díjat” kaptak a francia államtól. Két évvel ezelőtt, még Nicolas Sarkozy regnálása alatt kezdődött az illegális telepek elleni nagyszabású küzdelem, amiről meglehetősen elmarasztaló hangnemben nyilatkozott az ENSZ Faji Diszkrimináció Ellenes Bizottsága. Azóta számos romatelepet ürítettek ki szerte Franciaországban.

Nem ők voltak azonban az elsők az unióban. Milánó környékén 2008-ban már igyekeztek felszámolni az ilyen ideiglenes „településeket” a helyi városvezetés által jóváhagyott akciók során. Sarkozy idején Franciaországból jórészt Bulgáriába és Romániába toloncoltak haza roma bevándorlókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés