
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés bűncselekményére is kiterjesztette a büntetőeljárást a bukaresti ügyészség azzal a fiatalemberrel szemben, aki a 9 éves fiú halálát és 7 éves kishúga súlyos megsebesülését előidéző kiskorú sofőr mellett ült a fővárosi Pantelimon parkolóban történt gázoláskor.
2024. szeptember 11., 17:182024. szeptember 11., 17:18
2024. szeptember 11., 17:192024. szeptember 11., 17:19
A 18 éves fiatalemberrel szerdán közölték ezt az ügyészségen. Eredetileg azért indult ellene büntetőeljárás, mert
– ismerteti az Agerpres.

Tizenhét éves fiatalember gázolt halálra egy kilencéves gyermeket vasárnap este Bukarestben, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrség megtalálta és előállította a tettest, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.
Az ügyészség tájékoztatása szerint 2024. július 28-án 19:30-kor
Ezt követően az első utasülésen foglalt helyet, míg kiskorú társa kormányhoz ült, és 145 méteren vezette az autót a bukaresti Pantelimon park parkolójában, majd
Az ügyészek szerint a nagykorú fiatalember előre látta, hogy cselekedetei személyek halálához vagy súlyos sérüléséhez vezethetnek, de megalapozatlanul azt remélte, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Folytatják a nyomozást annak a halálos gázolásnak az ügyében, amelyet egy 17 éves fiatal követett el vasárnap este a bukaresti Pantelimon park parkolójában. Kórházi információk szerint stabil az állapota annak a kislánynak, aki túlélte a balesetet.
A tragédia július 28-án történt. Egy 9 éves kisfiú és 7 éves húga édesanyjukkal mentek ki a Pantelimon-parkba.
A nyomozati anyag szerint a gépkocsit vezető 16 éves fiú elvesztette uralmát a jármű fölött, elsodort három leparkolt autót, amelyek közül az egyik nekicsapódott egy negyedik járműnek, és elütötte a testvérpárt.
A baleset után a kormánynál levő kiskorú és az autó utasa is elmenekült a helyszínről, de a hatóságok még aznap kézre kerítették őket.
Az ügyészek azt is kiderítették, hogy
A dinitrogén-oxidot a sebészetben és a fogászatban fájdalomcsillapításra használják, de a részegséghez hasonló eufóriát okozó hatása is van – tájékoztattak a nyomozók.
A 16 éves fiú ellen emberölés, emberölési kísérlet, jogosítvány nélküli vezetés és baleset helyszínének elhagyása miatt folyik büntetőeljárás.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.