Három éve nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta, mint idén júniusban, amikor elérte a 7,6 százalékot – számolt be szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2013. július 31., 18:472013. július 31., 18:47
Eszerint az első nyári hónapban mintegy 736 ezer 15 és 74 év közötti személy volt munkanélküli, ez 16 ezer fővel több májushoz képest. A szakemberek ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a következő hónapokban még tovább emelkedhet az állástalanok aránya, a Román Posta, a Román Vasúttársaság (CFR), valamint több állami energetikai vállalat ugyanis a továbbiakban jelenti be, hogy hány alkalmazottat kénytelen elbocsátani.
A júniusi statisztika emellett az idén érettségizett, de tanulmányait nem folytató, illetve munkát sem vállaló személyeket sem foglalja magába, így ez az adat szintén emelheti a munkanélküliségi rátát. A statisztika szerint egyébként országos szinten nagyobb a férfi munkanélküliek aránya, mint a nőké: előbbiek esetében a nem dolgozók aránya 8,3 százalék, míg a hölgyek tekintetében 6,8 százalék.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!