
Négy díjat kapott a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
2015. június 14., 11:442015. június 14., 11:44
A legjobb előadás a Nemzeti Színház Isten ostora című produkciója lett a legjobb előadás. A szakmai zsűri által legjobbnak értékelt darabhoz további három elismerés kapcsolódik: rendezője, Vidnyánszky Attila érdemelte ki a legjobb rendezésért, Olekszandr Bilozub a legjobb látványért és Horváth Lajos Ottó a legjobb férfialakításért járó elismerést.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Meggyeskert című előadása négy elismerésben részesült: megkapta a közönségzsűri díját, továbbá e darabban láthatta a közönség a legjobb férfi főszereplőt, Pálffy Tibort, a legjobb 30 év alatti színésznőt, Benedek Ágnest és a legjobb 30 év alatti színészt, Kónya-Ütő Bencét.
A kaposvári Csiky Gergely Színház Szigorúan ellenőrzött vonatok című előadásában játszott a legjobb női mellékszereplő, Csonka Ibolya, a legjobb férfi mellékszereplő, Kelemen József, aki a díjat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház A Mester és Margarita című darabjában játszó Szalma Tamással együtt kapta meg. Ugyancsak a kaposvári teátrum előadásához köthető a legjobb zenéért és hangzásvilágért járó elismerés, valamint a Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti tagozata által alapított alkotói díj. Előbbivel Rozs Tamást, utóbbival Fehér Lászlót tüntették ki.
Az Újvidéki Színház Bánk bán című darabjában nyújtott teljesítményéért Krizsán Szilvia érdemelte ki a legjobb női főszereplő, a békéscsabai Jókai Színház Koldusopera című előadásában játszó Gubik Petra a legjobb női alakítás díját.
A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díját a szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című produkciójában színpadra lépő Bajomi Nagy György, a különdíjat a magyarkanizsai Jel Színház kapta a Wilhelm-dalok című előadásért.
A legjobb jelmezért és a legjobb színpadi szövegért járó díjat idén nem adták ki.
A fesztivál versenyprogramjába eredetileg tizennégy produkció, köztük két határon túli és három független színházi előadás került be. A programot Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező állította össze a 2014. március 1. és 2015. február 28. között bemutatott magyarországi és külhoni magyar színházi előadásokból. A díjakért ugyanakkor csak tíz előadás versengett, mert az eredeti zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vitával összefüggésben az Örkény István Színház, a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság úgy döntött: a versenyprogramba beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
szóljon hozzá!