Ponta mellett a romakirály pártja

Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőt támogatja a novemberi romániai elnökválasztáson a Romák Demokratikus Szövetségének Pártja (PADR) – erről hétfőn írt alá megállapodást a Dorin Cioabă, a párt elnöke a kormánykoalícióban részt vevő Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR).

MTI

2014. október 14., 15:292014. október 14., 15:29

Cioabă, aki a romák nemzetközi királyának tekinti magát, múlt hét végén jelentette be, hogy pártját hivatalosan bejegyezte a bíróság. A hétfői megállapodás aláírása után úgy nyilatkozott: több százezer roma csak az ő jelzésére vár, hogy kire adja voksát az elnökválasztáson, úgyhogy az ő állásfoglalása eldöntheti, ki lesz Románia következő elnöke.

A PADR-nek állítólag 150 ezer tagja van, de Cioabă szerint emberei a közösség sokkal több tagjával együttműködnek és a voksok nagyon nagy része a külföldön – elsősorban Olaszországban és Spanyolországban élő – romáktól fog érkezni.

A szociáldemokratákkal szorosan együttműködő UNPR-t Gabriel Oprea belügyminiszter vezeti, de a „romakirállyal” kötött egyezményt egyik helyettese írta alá. Az UNPR vállalta, hogy a 2016-os parlamenti választásokon PADR-jelölteket is indít listáin azokban a térségekben, ahol nagy számú roma közösség él.

Az ellenzéki liberálisokhoz közel álló Realitatea hírtelevízió szerint a roma párt Pontának nyújtott támogatásával áll összefüggésben az is, hogy az elnöki tisztségre pályázó kormányfő egy vasárnapi tévéműsorban azt ígérte: a kormány január elsejétől megduplázza  félmillió hátrányos helyzetű gyerek családi pótlékát.

Dorin Cioabă – elsőszülött fiúként – elhunyt apjától, Florin Cioabătól örökölte tavaly augusztusban a romák nemzetközi királya címet. Florin Cioabă királyi tekintélyét a romániai roma közösség jelentős hányada elismerte. Az ellentábor az önmagát császárrá koronáztató Iulian Rădulescu mögé sorakozott fel. A „királyi” és a „császári” család közötti rivalizálást 2013 elején szüntették be.

A húszmilliós állandó lakosságú Romániában 620 ezer ember vallotta magát romának a legutóbbi népszámláláson. A szociológusok szerint az – identitását a társadalmi megbélyegzés miatt nem szívesen vállaló – közösség tagjainak száma ennek többszörösére tehető, ugyanakkor a romák az országos átlagnál lényegesen alacsonyabb arányban szoktak részt venni a választásokon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés