Hirdetés
Hirdetés

Pénteken érkezik Budapestre Ferenc pápa

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.

Székelyhon

2023. április 27., 20:272023. április 27., 20:27

Ferenc pápa tíz magán-, illetve nyilvános találkozón vesz részt, és összesen hat alkalommal mond majd beszédet. A katolikus egyházfő repülőgépe helyi idő szerint péntek délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Ferenc pápa a repülőtérről a budai Várba megy, ahol a Sándor-palota előtti téren Novák Katalin köztársasági elnök fogadja. Az államfőnél tett udvariassági látogatását követően az egyházfő találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel.

Hirdetés

Péntek délután Ferenc pápa a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik.

Szombati program

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik, este pedig magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Vasárnapi események

A vasárnap délelőtti Kossuth téri pápai szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.

A Kossuth téri szentmisére előzetes regisztráció nélkül, mindenkit várnak a szervezők, a többi programon csak a meghívottak vehetnek részt.

Élőben lesz követhető Ferenc pápa budapesti látogatása közmédia műsorán

A közmédia a pápa magyarországi látogatásának valamennyi nyilvános programján jelen lesz. Élőben jelentkezik a Sándor Palotából, a Szent György térről, a Karmelita kolostorból, a Szent István Bazilikából, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonából, a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet templomból és az Istenszülő oltalma görögkatolikus templomból valamint a Papp László Budapest Sportarénából, a Kossuth Lajos térről és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről is. A pápa érkezése és búcsúztatása a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről szintén követhető lesz a képernyőn keresztül.

A Duna műsorfolyama – magyarországi időzóna szerint – pénteken 9:40-kor kezdődik, 10 órától már élő adásban követhető Ferenc pápa érkezése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. 11 órától a Sándor-palota előtti téren történő ünnepélyes fogadását, majd a köztársasági elnöki látogatást, valamint a miniszterelnökkel való találkozást kísérhetik figyelemmel majd a nézők. 12:20-tól az egyházfő állami vezetőkkel, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel folytatja programját a Karmelita kolostorban, amelyet szintén élőben láthat a közmédia közönsége.

A 16:40-kor kezdődő stúdióbeszélgetés után 17 órától a Szent István Bazilikából látható a katolikus egyházfő találkozója a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal.

Szombaton 8:30-tól kezdődik a Duna élő műsora, élő kapcsolással a Vakok Batthyány László Gyermekotthonába majd a budapesti Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba, ahol Ferenc pápa szegényekkel, menekültekkel, valamint a görögkatolikus közösség képviselőivel találkozik. Ugyancsak élő adásban, 15:55-től láthatják a nézők a katolikus egyházfő találkozóját a Papp László Sportarénában őt váró mintegy 11 ezer fiatallal. Az eseményen szimfonikus zenei kísérettel csendül fel a pápalátogatás hivatalos dala, a Camino Dolhai Attila, Szőcs Renáta, Szandi, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Vizy Márton előadásában.

korábban írtuk

A csíkszeredai származású Szőcs Renáta is énekel a budapesti pápalátogatás hivatalos dalában – videó
A csíkszeredai származású Szőcs Renáta is énekel a budapesti pápalátogatás hivatalos dalában – videó

Camino – Krisztus, a jövőnk címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

A látogatás zárónapján, vasárnap 9:30-tól közvetíti a Duna a katolikus egyházfő által celebrált szentmisét a Kossuth Lajos térről, majd 15:50-től Ferenc pápa találkozóját az egyetemi és kulturális élet képviselőivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán.

A háromnapos műsorfolyam utolsó felvonásaként 17:30-kor Ferenc pápa búcsúztatását követhetik a Duna nézői a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A Duna mellett az M1 és a Kossuth Rádió is részletesen hírt ad az eseményekről, valamint

valamennyi nyilvános program elérhető lesz a Bizony, Isten! YouTube-csatornán.

A televíziós közvetítés élő jelét a közmédia ingyenesen biztosítja az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) valamennyi tagjának. A szabad hozzáférésnek köszönhetően a legnagyobb nemzetközi orgánumok is részt vesznek a katolikus egyházfő magyarországi látogatásának közvetítésében.

Az Apostoli Szentszéknek jelenleg a világ 183 államával van diplomáciai kapcsolata, az utolsó ország, amely felvette a kapcsolatokat Vatikánnal, Mianmar volt 2017-ben. Jelenleg Jeruzsálemben és Palesztinában, valamint öt országban (Bruneiben, Laoszban, Mauritániában, Szomáliában és Vietnámban), valamint egyes régiókban, amelyekkel nincs diplomáciai kapcsolata Vatikánnak (Arab-félsziget, Karib-tenger és a Csendes-óceán térsége) úgynevezett utazó küldött látja el a képviseletet. Mivel az Apostoli Szentszék diplomáciai képviselője nem nagykövet, hanem apostoli nuncius (az általa vezetett intézmény pedig nem nagykövetség, hanem apostoli nunciatúra), azokban az országokban, amelyekkel nincs diplomáciai kapcsolata Vatikánnak, apostoli küldöttek tartják a kapcsolatot a Szentszék és a helyi katolikus egyház között. (Forrás: Wikipédia)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
Hirdetés