Pártot alapított a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Pártot alapított az Új Jobboldal (Noua Dreaptă – ND) nevű szélsőségesen nacionalista egyesület, amely Romániában több magyarellenes tüntetést szervezett az utóbbi években.

MTI

2015. november 05., 13:012015. november 05., 13:01

Az Új Jobboldal Párt bejegyzését az Új Jobboldal Egyesület közleményben jelentette be. Az egyesület úgy ajánlja magát, hogy számos tüntetést szerveztek korábban a homoszexuálisok közössége vagy a menekültek Romániába érkezése ellen.

A Bukaresti Törvényszék már szeptember 28-án döntött az új párt bejegyzéséről, az akkori határozat november 4-én vált jogerőssé – emlékeztet az egyesület, s azt is megjegyzi, hogy az Új Jobboldal az első párt, amely a 2015/114-es számú új párttörvény alapján alakult meg.

Romániában az idén könnyítették meg a pártalapítást, így azt most már három személy is megteheti. Korábban 25 ezer támogatási aláírásra volt szükség hozzá, ráadásul Románia 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból kellett származniuk és megyénként legalább 700 támogatóra volt szükség, ami jelentősen megnehezítette a pártalapítást.

A közlemény szerint az Új Jobboldal a nemzeti, keresztényi és szociális jobboldalt testesíti meg a liberális, nemzetellenes, ateista és oligarcha jobboldallal szemben, és meg akarja menteni az eltűnéstől a román nemzetet, amelyre szerintük a globalizáció szorgalmazói törekednek.

A párt céljai között szerepel egyebek mellett Romániának a Moldovai Köztársasággal való egyesülése és a jogtalan vagyonok elkobzása. A párt ideiglenes elnöke Tudor Ionescu, egy 37 éves ügyvéd.

Az Új Jobboldal az utóbbi években március 15-én magyarellenes tüntetéseket szervezett különböző erdélyi városokban, többször Székelyföldön. Tüntetéseiken az egyesület szimpatizánsai azt szokták skandálni, hogy „Kifelé a magyarokkal az országból!”, „Hargita és Kovászna megye román föld!”, „A román nyelv az egyedüli úr!”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés