Hirdetés
Hirdetés

Pápai Joci bízik a jó szereplésben

Pápai Joci a május 11-ei második elődöntőben lép majd színpadra •  Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Pápai Joci a május 11-ei második elődöntőben lép majd színpadra

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Bízik a jó szereplésben Pápai Joci, aki Origo című dalával május 11-én a második elődöntőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben. A magyar versenyző és a kiutazó stáb hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatót.

MTI

2017. április 24., 18:562017. április 24., 18:56

„Annyi szeretetet kaptam az elmúlt időben, amit eddig talán még soha. Nagy feladat és teher számomra az ország képviselete, de bízom a jó szereplésben” – mondta Pápai Joci a tájékoztatón. A rendezvényen ott volt Levina, a verseny német indulója, valamint Freddie és Rátonyi Kriszta, a műsor két magyar kommentátora is.

Pápai Joci az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, igyekszik mindig csak a következő lépésre koncentrálni.

Hirdetés

„Minimális célom nyilván a döntőbe kerülés, a fináléban már a sors keze is beleszól az eseményekbe. A produkció vizuális részének végleges változatát mi is csak Kijevben fogjuk először látni, a szervezőktől visszaküldött demóanyag nagyon hasonlít arra, amit meg szerettünk volna valósítani” – mondta az énekes, aki május 1-jén utazik Kijevbe.

Megjegyezte, számára biztató a két héttel ezelőtti amszterdami szereplés. A magyar énekes a dalfesztivál indulóinak többségével együtt 1500 fős közönség előtt mutatta be dalát, és az Origo nagy sikert aratott.

Idézet
Mégis azt gondolom, felesleges latolgatásokba bocsátkozni, a versenyt a tévénézők és a nemzeti zsűrik tagjai együtt döntik el. Mindent bele fogok adni, és remélem, minél több ember szívébe el tudok jutni.
•  Fotó: MTI/Balogh Zoltán Galéria

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Medvegy Anikó, a Duna Televízió csatornaigazgatója beszámolt arról, hogy a dalfesztivál május 9-ei és 11-ei elődöntője, valamint a 14-ei döntő estéjén a Március 15. térről jelentkezik élőben az Elővízió című felvezető műsor. „A műsorban megmutatjuk Joci felkészülését, útját A Dal döntője óta, a próbákon történteket, Freddie és Kriszta felvezetőit, hangulatjelentéseit. Május 13-án, szombaton a döntő előtt már 16 órától programokkal várjuk az érdeklődőket a térre, hogy közös szurkolás, igazi közös élmény legyen” – fogalmazott Medvegy Anikó.

Az Eurovíziós Dalfesztiválra elutazik Budavári Balázs is, aki A Dal 2017-hez kapcsolódó videoblogger-pályázat győzteseként tudósíthat Pápai Joci fellépéséről és a kijevi eseményekről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés