
Legkésőbb július végéig nyilvánosságra hozza a kormány az amerikai vállalattal az észak-erdélyi autópálya megépítésére megkötött szerződést.
2013. július 15., 15:512013. július 15., 15:51
Erről egy konferencián beszélt hétfőn Dan Şova infrastruktúráért felelős tárca nélküli miniszter. Mint részletezte, a Hivatalos Közlönyben már megjelent a titok feloldására vonatkozó rendelet, így a több ezer oldalra rúgó dokumentumot fel lehet tölteni az Infrastrukturális Projektek és Külföldi Beruházások Igazgatóságának (DPIIS) a honlapjára.
A kormány május végén bontotta fel a Bechtel sztrádaépítővel az észak-erdélyi autópálya megépítésére 2004-ben kötött szerződést. Az amerikai vállalatnak Bukarest az eddigi 1,4 milliárd euró mellett még 37,2 millió eurót kell fizessen. A Brassó–Segesvár–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad–Bors nyomvonalon haladó sztráda megépítését 2003-ban bízta rá a kormány a Bechtelre – a munkálatokra előzőleg nem írtak ki versenytárgyalást. Azóta 52 kilométer készült el.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!