Németh Zsolt: a honosításnak ad új lendületet a regisztráció

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A térség stabilitásának erősítését szolgálta a könnyített honosítás, amelyet egyébként Románia, Szerbia, Horvátország már korábban bevezetett saját nemzettársai számára – fogalmazott a Vásárhelyi Hírlap kérdésére Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki a napokban látogatott Marosvásárhelyre.

Gáspár Botond

2014. február 11., 12:082014. február 11., 12:08

2014. február 11., 12:102014. február 11., 12:10

– Hogyan viszonyul Magyarország a moldovai románok, illetve gagauzok helyzetéhez, hiszen vannak hasonlóságok az erdélyi magyarokkal? A gagauzok ráadásul attól félnek, hogy autonómia tekintetében úgy járnak, mint az erdélyi magyarok.

– Magyarország mindig is következetes volt a Moldovai Köztársaság irányában. Végig támogattuk, hogy képesek legyenek megteremteni a valódi önállóságot, a valódi demokráciát, és ezt az európai integráció útján tegyék meg. Ami a gagauzokat és Gagauziát illeti, autonómiájuk erősebb, mint sok Európai Unióban élő kisebbségé, így az erdélyi magyarokénál is. Moldova tehát pozitív példa ebben a tekintetben, de a kettős állampolgárság szempontjából is precedenst jelent, amely inspirálóan hatott a magyar honosítási politikára is, hiszen Románia a moldáv állampolgároknak adott széles körben román állampolgárságot, ezzel megelőzték Magyarországot. De megelőztek a szerbek és a horvátok is, úgyhogy az állampolgárság kiterjesztésével mi vagyunk az utolsók Közép-Európában, és az utolsók között az Európai Unióban is.

– Volt-e, várható-e vita ebben a kérdésben a román féllel, annál is inkább, mert választások közelednek, s ilyenkor mindig felerősödnek az autonómia- és magyarellenes kijelentések?

– Nincs ok attól félni, hogy bármilyen vitához vezetne ez a kérdés. Amióta a magyar állampolgárság könnyített megszerzését lehetővé tettük, ez az elmúlt két év során egyetlen magyar-román vita tárgyát sem képezte. Nemhogy probléma lenne, hanem ellenkezőleg, erősítette a térség stabilitását.

– Másokkal azért volt vita…

– Egyedül Szlovákiával voltak nézeteltérések, de ha a mostani választásokig már nem is, a következőig biztosan meg tudunk állapodni. A magyar közigazgatásnak jelentős eredménye, hogy fel tudtunk zárkózni, és megbirkóztunk ezzel az eddig ismeretlen feladattal: 560 ezer kedvezményes honosítottal gyarapodtunk, az pedig a magyar diplomácia sikere is, hogy a szomszédos országokkal általában nem volt vita, hanem sokkal inkább közös nevezőre jutottunk. Úgy gondolom, hogy a választásokra való regisztráció sikere újabb lendületet ad a honosítási folyamatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés