Nem találtak robbanószert Hannoverben

Egyelőre nem találtak robbanószert és nem vettek őrizetbe senkit Hannoverben az elmaradt Németország-Hollandia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban – mondta kedden késő este Alsó-Szászország tartományi belügyminisztere.

MTI

2015. november 18., 12:402015. november 18., 12:40

Boris Pistorius a szövetségi belügyminiszterrel, Thomas de Maiziere-rel és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) ügyvezető elnökével, Reinhard Rauball-lal tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hannoveriek biztonságban érezhetik magukat, és a rendőrség legalább szerdáig nagy erőkkel lesz jelen a városban.

A tartományi belügyminiszter kérdésre válaszolva cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint egy mentőautóban robbanószerkezetet találtak volna. Thomas de Maiziere elmondta, hogy fenyegetettség miatt kellett lemondani a mérkőzést, de ennek mértékéről és a hatóságok értesüléseinek forrásairól nem árulhat el részleteket, mert azzal „elbizonytalanítaná a lakosságot” és megnehezítené a hatóságok munkáját.

Terrortámadások után a szokásosnál jóval több értesülés jut el a biztonsági szervekhez, és a legnehezebb feladatok közé tartozik ezek komolyságának, valóságtartalmának mérlegelése és ellenőrzése. A múlt pénteki párizsi merényletek miatt a hatóságok éppen egy ilyen helyzetben készültek a német-holland mérkőzésre, és az esemény fenyegetettségére utaló értesülések kora este annyira „megsűrűsödtek”, hogy alapos mérlegelés után úgy döntöttek, nem rendezik meg a találkozót – fejtette ki a szövetségi belügyminiszter. Hozzátette, hogy személyesen javasolta az alsó-szászországi belügyminisztériumnak a stadion kiürítését, a mérkőzés elhalasztását. A döntést „alapos és keserű” okok miatt kellett meghozni – hangsúlyozta Thomas de Maiziere, „megelőlegezett bizalmat” kérve a lakosságtól ahhoz, hogy nem részletezi a döntés hátterét.

Előzőleg Volker Kluwe hannoveri rendőrkapitány több közszolgálati televízióban közvetített nyilatkozatában elmondta, hogy robbantásos merénylet veszélye miatt maradt el a mérkőzés. Hozzátette: azt nem tudják, hogy a merénylők mit terveznek arra az esetre, ha nem sikerül robbantani a stadionban, ezért mindenkinek a leggyorsabban haza kell mennie.

Reinhard Rauball a késő esti sajtóértekezleten elmondta: a labdarúgó csapatokat szállító két busz 5 kilométerre volt a stadiontól, amikor megérkezett a hír a mérkőzés elmaradásáról. A buszokat biztonságos helyre irányították, és a játékosok időközben mind elindultak haza. A holland válogatott és a német csapat müncheni tagjai repülővel utaztak el Hannoverből, a többiek autóval.

A labdarúgó mérkőzés 20.45-kor kezdődött volna. A stadion kapuit 19 óra körül nyitották meg, majd nagyjából 15 perc múlva távozásra szólították fel a szurkolókat. Az 49 ezer fős stadionban viszonylag kevesen voltak, amikor elkezdődött a kiürítés. A szurkolók rendben, fegyelmezetten hagyták el a stadiont.

Később – röviddel az alsó-szászországi belügyminisztérium hannoveri központjában tartott sajtótájékoztató előtt – a tartományi főváros rendőrsége a mérkőzés biztosításával kapcsolatos információk terjesztésére nyitott Facebook-oldalán közölte, hogy egy gyanús csomag miatt lezárták a hannoveri főpályaudvar egy részét.

Utóbb, már a sajtótájékoztató után, az NDR regionális közszolgálati médiatársaság a szövetségi rendőrség egy szóvivőjét idézve azt írta hírportálján, hogy a főpályaudvaron bennálló egyik vonaton fedezték fel, majd ártalmatlanították a gyanús csomagot.

A csomagról készített röntgenképen világosan lehetett látni vezetékeket, nyomtatott áramköröket és egy mobiltelefont. Meglehet, hogy a csomag egy pokolgép „utánzata”, de az is lehet, hogy „több annál”, mindenesetre már nem veszélyes – mondta az NDR-nek a szövetségi rendőrség egy szóvivője. Hozzátette, hogy bejelentés érkezett hozzájuk arról a gyanúsan viselkedő egyénről is, aki elhelyezte a csomagot a szóban forgó Intercity-vonaton, majd amikor utasok megszólították, pánikszerűen elmenekült a szerelvényről és a pályaudvarról.

A hannoveri rendőrség az éjjel Facebook-oldalán azt írta: a jelenlegi állás szerint a csomagban nem volt robbanóanyag, de a biztonság kedvéért felrobbantották. A pályaudvaron elrendelt zárlatot azóta feloldották.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés