
Fotó: Veres Nándor
Nem ellentétes az alkotmánnyal a kóbor kutyákkal való bánásmódot rögzítő, szeptember 10-én elfogadott törvény – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
2013. szeptember 25., 14:592013. szeptember 25., 14:59
2013. szeptember 25., 15:102013. szeptember 25., 15:10
A jogszabály ellen harminckormánypárti és ellenzéki szenátor emelt alkotmányossági kifogást. A PPDD, a PNL, a PSD, a PC és a PDL honatyái azt kifogásolták, hogy az alsóház által elfogatott változat – amely 14 nap után lehetővé teszi az önkormányzatok számára a befogott gazdátlan ebek elaltatását – jelentősen eltér a szenátusban megszavazott szövegtől. Traian Băsescu államfő már korábban jelezte: ha az alkotmánybíróság jóváhagyja, aláírja a törvényt.
Az ítélethozatal előtt állatvédők egy csoportja tüntetett az alkotmánybíróság előtt, amely hangos nemtetszésének adott hangot a döntés meghozatalát követően, majd tiltakozása jeléül lezárta a parlament épülete előtti útszakaszt.
A szeptember elején elfogadott jogszabály értelmében tizennégy napig tarthatók a befogott kóbor kutyák a menhelyeken, és amennyiben ezt követően nem jelentkezik a gazdájuk, vagy nem fogadják őket örökbe, el kell altatni őket. Az örökbefogadás ingyenes lesz. Az önkormányzati illetékesek ugyanakkor úgy is dönthetnek, hogy tovább is tartják a kutyákat, amennyiben ehhez rendelkeznek a szükséges forrásokkal. Bogdan Ciucă, a jogi bizottság elnöke a jogszabály elfogadása előtt elmondta: az indítványok kidolgozása során figyelembe vették az alkotmánybíróság korábbi észrevételeit is. A bizottság hétről 14 napra növelte azt az időszakot, amíg az önkormányzatoknak a menhelyeken kell gondozniuk a befogott állatokat. A határidő lejártát követően az illetékesek minden kutya ügyében külön döntenek, és amennyiben nincs mód tovább etetni és gondozni őket, elaltathatják őket. Ha viszont van, meghatározatlan ideig tarthatják őket a menhelyen. Ciucă hozzátette: a törvény szigorúan megtiltja, hogy a kutyákat visszaküldjék az utcákra. Ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy akik ezt szeretnék, adományokkal támogathassák a kutyamenhelyeket, és a távörökbefogadást is lehetővé teszi.
Az alkotmánybíróság még tavaly januárban vetette el a még a jelenleg ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) vezette kormánytöbbség által 2011-ben elfogadott kóborkutyatörvényt, amely lehetőséget biztosított volna az önkormányzatok számára, hogy azonnal elaltassa a befogott, gazdátlan kóbor ebeket. Akkor a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó szociáldemokrata és liberális párt képviselői támadták meg a törvényt az alkotmánybíróságon, amely helyt adott az észrevételeiknek. Most viszont azért vált ismét aktuálissá a kérdés, mert a hónap elején egy bukaresti park közelében levő, rosszul elkerített magánterületen tanyázó gazdátlan eb halálra mart egy négyéves kisfiút. A közfelháborodást keltő eset nyomán Bukarestben utcai tüntetéseket szerveztek a román fővárosban található mintegy hatvanezer kóbor kutya befogásáért.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!