
Az orosz külügyminisztérium csalódását fejezte ki Traian Băsescu sorozatos oroszellenes kijelentései miatt, amelyeket a román államfő Ukrajnával és a Krímmel kapcsolatban tett – közölte Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő pénteken.
2014. április 04., 20:372014. április 04., 20:37
Moszkvában egyebek között azt nehezményezik, hogy a román elnök a napokban Bukarestben, az ország NATO-csatlakozásának 10. évfordulóján azt mondta, Oroszország agressziót követett el Ukrajna ellen és megsértette az ország területi egységét garantáló, 1994-es budapesti memorandumot.
Moszkva szerint épp az Egyesült Államok és Nagy-Britannia sértette meg az 1994-es budapesti memorandumban vállalt kötelezettségeit – azzal, hogy szemet hunytak a „kijevi államcsíny” felett és aktívan hozzájárultak annak végrehajtásához. A Kreml ezzel védte álláspontját a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását követő napon, március 19-én, és azóta is ezt hangoztatja.
A húsz évvel ezelőtt elfogadott budapesti memorandumban Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállalta Ukrajna szuverenitásának és területi épségének szavatolását, cserében azért, hogy Ukrajna lemondott az atomhatalmi státusáról.
Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő Titus Corlățean román külügyminiszter Oroszországra vonatkozó bírálatát is kifogásolta pénteken. A román diplomácia vezetője a múlt vasárnap, kanadai kollégájával folytatott bukaresti megbeszélései után kijelentette, hogy országa elítéli a Krím orosz annektálását, a nemzetközi jog megsértését és aggódik a Fekete-tenger térségének, valamint a – többségében román nyelvű – Moldovai Köztársaságnak a biztonságáért.
Az orosz külügyminisztérium Bukarestet bíráló közleménye nem sokkal azt követően jelent meg, hogy Moszkvában tárgyalt az európai uniós tagságra törekvő, Romániával szoros kapcsolatokat ápoló Moldovai Köztársaság külügyminisztere. A pénteki megbeszélésről kiadott szűkszavú külügyi tájékoztatás szerint Szergej Lavrov, az orosz és Natalia Gherman, a moldovai diplomácia vezetője a Dnyeszteren túli területtel kapcsolatos rendezésről, valamint a rendezést célzó 5+2 formátumú nemzetközi tárgyalások előkészítéséről tárgyaltak, „tekintettel az ukrajnai eseményekre”.
A tárgyalásokon eddig Moldova és a Dnyeszteren túli terület mint érdekelt fél, Oroszország, Ukrajna és az EBESZ mint közvetítő, valamint – megfigyelőként – az EU és az Egyesült Államok vett részt.
A moldovai fővárosban, Chișinăuban attól tartanak, hogy a szakadár Dnyeszteren túli területet Oroszország a Krímhez hasonlóan megpróbálja bekebelezni. A 2006-os népszavazáson a Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület többségében orosz ajkú lakossága az Oroszországhoz csatlakozásra szavazott. A Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület 1990-ben vált ki a többségében román nyelvű Moldovai Köztársaságból. Azóta ott orosz csapatok állomásoznak, függetlenségét egyetlen állam sem ismerte el.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!