Módosították az Első otthon programot

Elfogadta a kormány keddi ülésén az Első otthon program módosítására vonatkozó határozatot, így már biztos, hogy a kabinet hamarosan egymilliárd lejjel bővíti a kedvezményes lakáshiteleket biztosító projektre az idei évre kiutalt keretösszeget.

Kőrössy Andrea

2013. július 31., 18:362013. július 31., 18:36

A határozat szerint ugyanakkor a kormány a továbbiakban lejben utalja ki az Első otthon keretösszegét, így a programban részt vevő bankok is kizárólag lejben biztosíthatnak kölcsönt. A lej alapú bankhitelek azonban jóval drágábbak, mint a valuta alapú kölcsönök, ezért több szakértő is attól tart, hogy a módosítások miatt kevesebben fognak hitelt igényelni, emiatt pedig visszaesik az ingatlanpiac.

A Krónika által megszólaltatott ingatlanügynökök úgy vélekedtek, hogy jelentősen kevesebben fognak a továbbiakban lakást vásárolni, ezzel szemben több bankár szerint nem lesz lényeges a különbség a törlesztőrészletekben, ezért nem kell visszaesésre számítani. A banki illetékesek indoklása szerint, noha valamivel magasabb költségek mellett lehet hitelt felvenni a román devizában, mint a jelentősebb külföldi valutákban, a lej alapú kölcsön mégis kockázatmentesebb, hiszen nem befolyásolja a valutaingadozás.

Bordás Attila, az OTP Bank Románia területi igazgatója emlékeztetett: a svájci frank vagy az euró értékének emelkedése miatt az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett az ezekben felvett kölcsönök törlesztőrészlete. Némileg ellentmondanak a bankárok által állítottaknak a pénzintézetek honlapján közzétett hitelszámlálók, amelyek segítségével bárki meg tudja vizsgálni, hogy mekkora hitelre jogosult, s az általa igényelt összeg után mennyit kell majd a futamidő végéig fizetnie. A Krónika egy 40 ezer eurós hitelt vizsgált meg 30 éves futamidővel és 5 százalékos előleggel. A CEC Bank kalkulátora szerint amennyiben euróban vesszük fel ezt az összeget, a havi törlesztőrészlet 252 euró, lejben viszont már 1447 lej jön ki, ami 328 eurónak felel meg, lejben pedig a különbség közel 350 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés