A rendőrség szerint merényletet terveztek a Németország-Hollandia mérkőzésen

Robbantásos merénylet veszélye miatt maradt el a kedd esti Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzés a németországi Hannoverben – közölte az alsó-szászországi tartományi főváros rendőrkapitánya.

MTI

2015. november 17., 23:322015. november 17., 23:32

2015. november 18., 12:112015. november 18., 12:11

Volker Kluwe több közszolgálati televízióban közvetített nyilatkozatában elmondta: röviddel a stadion kapuinak megnyitása után szereztek értesülést arról, hogy robbantásos merénylet készül a mérkőzésen. Ezért elrendelték a stadion kiürítését, és mindenkinek javasolják, hogy kerüljön minden olyan helyet, ahol nagyobb számban gyűlhetnek össze emberek. Azt nem mondta el, hogy kik terveztek merényletet. Sajtóértesülések szerint szélsőséges iszlamisták akartak robbantani a stadionban. Volker Kluwe elmondta, hogy a német és a holland nemzeti válogatottat, valamint segítőiket biztonságos helyre menekítették.

A labdarúgó mérkőzés 21.45-kor kezdődött volna. A stadion kapuit 19 óra körül nyitották meg. Az 49 ezer fős stadionban viszonylag kevesen voltak, amikor elkezdődött a kiürítés. A szurkolók rendben, fegyelmezetten hagyták el a stadiont. A hannoveri rendőrség a Facebook-oldalán közölte, hogy a városi közlekedési vállalat járatai fennakadás nélkül közlekednek.

A meccset a tervek szerint a helyszínen tekintette volna meg Angela Merkel német kancellár és kormányának több tagja, akik a pénteki párizsi terrortámadások után ezzel is demonstrálni szerették volna a terrorizmussal szembeni elszánt küzdelmet. Az NDR regionális közszolgálati médiatársaság szerint Angela Merkel még nem volt a stadionban, amikor elrendelték annak kiürítését

A nap folyamán korábban a Brüsszelbe tervezett belga-spanyol labdarúgó-mérkőzést is lemondták biztonsági okok miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés