Megszűntetnék a környezetvédelmi bélyeg kijátszását

A kormány megszűntetné azt a jogi kiskaput, amelynek segítségével jelenleg elkerülhető a gépkocsivásárláskor a környezetvédelmi illeték kifizetése.

Gáspár Botond

2013. július 30., 14:292013. július 30., 14:29

2013. július 30., 15:002013. július 30., 15:00

Hamarosan megszűnik az a lehetőség, hogy a vagyonmegosztással (partaj) szerzett gépkocsik mentesülnek a környezetvédelmi bélyeg (a gépkocsiregisztrációs illeték új neve) kifizetése alól, a bukaresti hatóságok illetékesei ugyanis „rájöttek”, hogy egyre többen vásárolnak társtulajdonba (coproprietate) gépkocsit az Európai Unió tagállamaiból, majd közjegyző előtt az egyik fél lemond saját részéről a másik javára a forgalomba iratás előtt. A törvény jelenleg lehetővé teszi, hogy az eképpen szerzett gépkocsikra nem kell kifizetni az új környezetvédelmi illetéket – ezt a jogi kiskaput szűntetnék meg a kormányrendelettel.

„Létrejött egy mechanizmus, amellyel kijátsszák a környezetvédelmi bélyeg kifizetését: társtulajdonba vásárolnak használt gépkocsit az unióból, majd forgalomba iratás előtt a tulajdonosok közjegyzőnél megosztják az autó tulajdonát. Ez azt jelenti, hogy az illeték ki nem fizetése diszkriminatív azokra nézve, akiknek fizetniük kell, és kárt okoz az országos költségvetésnek”– áll a kormány közleményében. Továbbá rámutatnak, hogy ugyanez a módszer (partaj) alkalmazható új gépkocsi vásárlásakor is. Az illeték kifizetésének kijátszása óta országszerte megnőtt a sorbanállók száma, annál is inkább, mivel nem lehet tudni, mikor lép hatályba a kormányrendelet.

Az autógyártók és importőrök országos egyesületének kimutatása szerint az új gépkocsik vásárlása 18,6%-kal csökkent az év első felében tavalyhoy képest, míg az import 38%-kal nőtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés