Több csatornáját megszünteti a román közszolgálati televízió (TVR) egy átszervezési folyamat keretében, mert az intézmény működése veszteséges – döntött a köztévé igazgatótanácsa.
2012. augusztus 12., 18:002012. augusztus 12., 18:00
A határozat értelmében megszűnik az intézmény TVR Info nevű hírcsatornája, valamint a TVR Cultural nevet viselő, kulturális műsorokat sugárzó adó. Ezek szerepét és egyes műsorait a televízió két vezető, 1-es és 2-es csatornája veszi át. A tervek szerint csökkentik az alkalmazottak létszámát is: jelenleg több mint 3 ezer dolgozója van a román köztévének. Az intézmény évek óta veszteségesen működik, és 133 millió euró adósságot halmozott fel.
A televízió élére Claudiu Săftoiu volt külföldi hírszerzőfőnököt nevezték ki júliusban elnök-vezérigazgatónak, akit megbíztak egy válságstáb vezetésével. Ennek a testületnek volt a feladata kidolgozni azt a tervet, amely az intézményt átszervezi. A dokumentumot a pénteki igazgatótanácsi ülésen módosításokkal fogadták el. A televízió eddig havonta több mint 10 millió euróból működött, ezt a költségvetést a továbbiakban meg kellene felezni – derül ki a jelentésből. Az átszervezés során elbocsátások is lesznek: a tervek szerint mintegy ezer dolgozónak mondanak fel, de a pénteki igazgatótanácsi ülés után nem jelentettek be konkrét számot az elbocsátandó dolgozók számáról. Az átszervezés során csökkentik a vezetőségi funkciókat is úgy, hogy az eddig létező hét, úgynevezett igazgatóságból öt marad.
A köztévé a tervek szerint hét év alatt törlesztheti adósságait, ha nem halmoz fel újabbakat. A televízió igazgatótanácsába az ellenzéki Demokrata-Liberális Pártnak (PDL) egyetlen jelöltje sem került be, mivel a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) nem adott helyet az ellenzéki párt embereinek. Ezt azzal magyarázta, hogy ez utóbbiak sodorták veszélybe az intézményt az adósságok felhalmozásával.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!