Megszegték a magyarok kenyerét

Az emberi jóságra hívta fel a figyelmet Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes a Magyarok kenyerének megszegése és az állami ünnepség alkalmából tartott városi rendezvényen hétfőn Pécsen.

MTI

2012. augusztus 20., 20:472012. augusztus 20., 20:47

2012. augusztus 21., 15:312012. augusztus 21., 15:31

 

„Időről időre azt halljuk, mennyi rossz ember van szerte a Kárpát-medencében. Ha viszont valaki tesz valami jót, azt vesszük észre, hogy körülötte jó emberek bújnak elő a földből. Mi sem tudnánk 2300 gyermeknek ételt adni nap mint nap, ha nem lennének körülöttünk jó emberek. Szent István királyunk sem tudta volna sikerre vinni az államalapítást, ha nem segítik a jó ügyeket körülötte\" – mondta Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.

Az alapítványnak a magyarok kenyere program során tizenöt tonnányi lisztet juttatnak el. „Tavaly négy, idén már hét különböző országból érkezett hozzánk búza; az idei mennyiség az alapítvány féléves szükségletét fedezi\" – mondta Korinek László, a magyarok kenyere akció ötletgazdája. Mindez úgy jöhetett létre, mondta, hogy idén több mint kétszer annyi búza érkezett Baranyába a Kárpát-medence minden szegletéből, mint egy évvel ezelőtt.

Páva Zsolt pécsi polgármester azt mondta: a magyarok kenyere program révén egy új szimbólummal gazdagodott augusztus 20., az államalapítás és az új kenyér ünnepe. „A magyarok kenyere bizonyítja a határokon átívelő összetartozást, az egymásra való odafigyelést. A közös kenyér képében látjuk, hogy az összefogás sikert hoz\" – jelentette ki a polgármester.

A tavaly még nemzet kenyere elnevezéssel Pécsen elindított jótékonysági akció keretében magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett Baranyába. A gabona összeöntése és megőrlése után az alapanyagból sütötték meg a nemzet kenyerét, és az azt jelképező négyezer cipót. A lisztből mintegy hat tonnányit a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttattak el.
Idén augusztus elejéig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a Kárpát-medencéből, a kezdeményezés szállítmányozási és sütőipari cégek ingyenes közreműködésével valósul meg.

A gabonát a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban öntötték össze, az öt nagy kenyér és a magyarok kenyerét jelképező nyolcezer kis cipó sütését egy pécsi pékség vállalta. A cipókhoz adomány ellenében lehetett hozzájutni augusztus 20-án Pécsen, a Szent István téren, a befolyt összeget a Pécsi Jótékony Nőegylet rászoruló gyerekek étkeztetésére fordítja.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés