
Markó Attila. Megindokolta a bíróság, hogy miért mentette fel. Archív
Fotó: Pinti Attila
Visszaszolgáltatási ügyben mentették fel jogerősen Markó Attilát tavaly októberben, ennek a döntésnek az indoklását tette közzé a legfelsőbb bíróság – számolt be Facebook-oldalán az az érintett, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, a restítúciós bizottság egykori tagja.
2020. február 20., 12:482020. február 20., 12:48
2020. február 20., 12:492020. február 20., 12:49
Mint írja: immár sorozatban másodszor helyesen és nyilvánvalóan megállapította (a bíróság, szerk. megj.), hogy szó sem lehet bűncselekményről, hiszen
Ugyanakkor szintén helyesen és nyilvánvalóan elítéli azokat, akik csúszópénzt fogadtak el. A még mindig alapfokon lévő másik két ügyben sem születhet más döntés – feltéve, hogy az igazságszolgáltatás jól végzi a dolgát – adott hangot reményének Markó Attila.
Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint
A legfelsőbb bíróság csak a kártérítési bizottság volt alelnökét és egy ingatlanbecsüst találta bűnösnek, az ügy többi, első fokon elmarasztalt vádlottját felmentette.

Jogerősen felmentette Romániában a legfelsőbb bíróság kedden Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjét, akire első fokon öt év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bukaresti táblabíróság egy korrupciós perben.
Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emeltek, Markó Attila 2015-ben bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. Az ítéletet távollétében hozták meg, Románia korábban nemzetközi körözést adott ki ellene.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
1 hozzászólás