
Az utolsó nap március 14., amikor még igényelhető a nevelési-, oktatási-, valamint a tankönyv- és taneszköz-, illetve a hallgatói támogatás a Szülőföldön magyarul program keretében.
2014. március 05., 15:582014. március 05., 15:58
2014. március 05., 16:052014. március 05., 16:05
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közleménye szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett, vissza nem térítendő nevelési-, oktatási-, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás értéke 22 400 forintnak, míg a hallgatói támogatás értéke 2800 forintnak megfelelő lej.
Figyelni kell a határidő betartására
Az RMPSZ felhívja a szülők figyelmét, hogy a március 14-e után postázott pályázatokat nem áll módjukban elfogadni. Tavaly mintegy kétezer pályázatot kaptak a megadott határidőn túl, amelyeket szabály szerint el kellett utasítaniuk.
A támogatásra a magyar nyelven tanuló óvodások, elemi és felső tagozatos és középiskolás diákok jogosultak. Az RMPSZ felkéri a szülőket, éljenek a lehetőséggel, és pályázzanak a magyar nyelvű oktatásban való részt vételt támogató finanszírozás elnyerésére.
Közel ötvenezer pályázat eddig
A 2013-2014-es tanévre vonatkozó pályázati időszak kezdete, január 31. óta az RMPSZ-hez eddig 49 257 pályázatot küldtek be a szülők. Február 17-én elkezdődött a pályázatok feldolgozása is a pedagógusszövetség csíkszeredai központjában. Az előző tanévi pályázati kiírás keretében 157 315 romániai magyar diák részesült a támogatásban a Szülőföldön magyarul program keretében.
Tájékoztatás, segítség
A Szülőföldön magyarul program pályázati űrlapjai beszerezhetők a romániai magyar közoktatási intézményekben, valamint letölthetők a www.szulofoldonmagyarul.ro weboldalról. A pályázatokkal kapcsolatosan az RMPSZ Szülőföldön magyarul pályázati irodájában nyújtanak tájékoztatást, munkanapokon 8 és 16 óra között. Az érdeklődők kérdéseiket a 0266-244450-ös telefonszámon vagy e-mailben tehetik fel, az info@szulofoldonmagyarul.ro e-mailcímen.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!