
Bár a helyhatósági választások alkalmával együttműködést kötött a brassói RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelöltjeik közös listán indultak a megmérettetésen a szövetség jelképe alatt –, a két szervezet közti viszony elmérgesedni látszik. A néppárt etikátlannak tartja, hogy az RMDSZ önállóan szervez magyar napokat Brassóban, és arról értesült, a szövetség megfosztaná tanácsosi mandátumától az EMNP-támogatta Toró Tamást.
2013. szeptember 26., 20:512013. szeptember 26., 20:51
A tavalyi helyhatósági választások alkalmával példaértékű együttműködést kötött a brassói RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a két szervezet közti viszony azonban elmérgesedett az elmúlt időszakban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve az EMNP Brassó megyei elnöksége közleményben adott hangot felháborodásának amiatt, hogy az RMDSZ megyei és városi szervezete „minden közösségi egyezményt és érdeket semmibe véve” alá akarja ásni a néppárt és a szövetség közti megállapodást.
Az EMNP és az EMNT rámutatott: az RMDSZ minden előzetes bejelentés nélkül döntött a csütörtökön elrajtolt és október 6-áig tartó Brassó Megyei Magyar Napok elnevezésű rendezvény megszervezéséről, „ellopva” az ötletet a rendezvény korábbi szervezőjétől. A közlemény emlékeztet: az EMNT 2011-ben szervezte meg először a magyar napokat, idén pedig a rendezvény harmadik kiadására készült. „Csodálkozunk azon, hogy a szövetségnek még csak szándékában sem állt megkeresni minket a közös rendezés kapcsán, annak ellenére, hogy a Brassói Magyar Napok kitalálói és szervezői mindig nyitottak voltak erre” – kommentálta Sándor Levente, a néppárt Brassó megyei szervezetének elnöke.
Rámutatott: különösnek tartották, hogy a brassói magyar ünnep első kiadása után pár hónappal az RMDSZ helyi szervezete az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM) levédette a Brassó Megyei Magyar Napok elnevezést. Sándor Levente szerint az eset kísértetiesen hasonlít a nagyváradihoz, ahol idén júliusban az RMDSZ Bihar megyei szervezete levédette a júniusban tartott nagyváradi Szent László Napok elnevezést és a logót, bár a szervezésben nem vett részt. Sándor Levente elmondta: az éppen zajló rendezvénytől függetlenül október 6–22. között megtartják a 3. Brassói Magyar Napokat.
Az EMNP és az EMNT etikátlannak tartja azt is, hogy a szövetség „az egyezség szellemét mellőzve” eltávolítaná tisztségéből az RMDSZ-listán tanácsosi mandátumhoz jutott Toró Tamást – a néppárt megyei szervezetének alelnökét –, arra hivatkozva, hogy a képviselő tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. „A megállapodás szerint Toró Tamás RMDSZ-listán indult, de az EMNP képviselője, így természetes, hogy megmaradt az őt támogató szervezetek vezetői struktúrájában, és a néppártnak tartozik a tiszteletdíjból származó összegekkel, ha egyáltalán tartozik valakinek” – mutat rá a közlemény.
Toró Tamás a Krónika megkeresésére elmondta, pénteken várhatóan egyeztetni fognak a kérdésekben az RMDSZ-el. „Továbbra is bízom abban, hogy mindent meg tudunk tenni az együttműködés érdekében, a brassói magyar közösség érdekében” – nyilatkozta Toró. Kovács Attilát, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnökét csütörtökön előzetes egyeztetésünk ellenére nem tudtuk elérni telefonon.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!