
A vérontás mindössze két nappal a belgrádi súlyos eset után történt
Fotó: Videófelvétel
Nyolcan meghaltak, további tizenhárman pedig megsebesültek, amikor egy férfi gépkarabéllyal rálőtt az emberekre a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este. A rendőrség elfogta a merénylőt.
2023. május 05., 11:302023. május 05., 11:30
2023. május 05., 13:272023. május 05., 13:27
Bratislav Gasic szerb belügyminiszter terrorcselekménynek minősítette az esetet. A szerbiai közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint
A vérontás mindössze két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt.

Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg szerdán egy belgrádi általános iskolában, amikor egy hetedikes diák lövöldözni kezdett – közölte a szerbiai belügyminisztérium.
Elfogták a merénylőt
Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el.
Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére vonatkozó szabályozásról – tájékoztatott a két uniós intézmény szerdán.
Christian Stocker osztrák kancellár meghívására Ilie Bolojan hivatalos látogatást tesz szerdán és csütörtökön Ausztriában, és útban Bécs felé, Budapesten találkozik Orbán Viktor magyar kormányfővel is.
Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
Magyarország energiaellátásának alapját az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik most is és a jövőben is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
Csütörtök délutánig legkevesebb 55 ember vesztette életét és 280 lakót továbbra sem sikerült elérni egy szerdán keletkezett, nagy kiterjedésű tűz után az észak-hongkongi Taj Po negyed lakótömbjeiben – írja az MTI a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte két román állampolgárságú férfi letartóztatását, akik – eddig ismeretlen – társukkal egy 77 éves tiszafüredi nőtől csaltak ki hárommillió millió forintot azzal, hogy az Interpoltól telefonálnak.
Két román férfi a kölni repülőtér kifutópályájára szaladt szombat este, hogy elérje a Bukarestbe tartó Wizz Air-járatot, amelynek a beszállásáról lekéstek. A repülőgép már elhagyta a beszállókaput, és bekapcsolt hajtóművekkel tartott a kifutó felé.
Hálátlanságot vetett az ukrán vezetés szemére Donald Trump amerikai elnök vasárnap, miközben Európát amiatt hibáztatta, hogy továbbra is kőolajat vásárol Oroszországtól.
81 éves korában elhunyt Udo Kier német színész, aki több mint 200 szerepben tűnt fel élete során. Halálhírét partnere, Delbert McBride erősítette meg, a színész egy kaliforniai kórházban hunyt el.