
Sikeresen leereszkedett a 6800 méteren lévő hármas táborig az aradi Török Zsolt (képünkön) vezette romániai expedíció, amely pénteken feljutott a Himalája 8125 méteres Nanga Parbat csúcsára – közölte szombaton Török Zsolt honlapján a hegymászó élettársa, Vincze Minerva.
2013. július 21., 17:082013. július 21., 17:08
Kiderült, hogy valamivel társai – Marius Gane, Török Zsolt és Aurel Sălaşan – után pénteken Teo Vlad is feljutott a csúcsra. Az expedíció ötödik tagja, Adamcsek Brúnó akklimatizációs gondok miatt nem vállalta csúcstámadást és már szerdán visszafordult. A romániai csapat tagjai csütörtök éjjel kezdték meg a csúcsmenetet a 7500 méteren kialakított táborból, hogy több mint 8 óra mászás után meghódítsák a Himalájában fekvő 8125 méteres Nanga Parbatot, a Föld kilencedik legmagasabb, Pakisztán és Kasmír határán fekvő csúcsát.
A Rupal-oldal a hegy legnagyobb, legnehezebb, legtechnikásabb oldala, ennek megmászása nemzetközi viszonylatban is jelentős teljesítmény – számolt be pénteken sikerükről a 4bakancs.com hegymászóportál. Az ereszkedés során az első telefonhívás közép-európai idő szerint szombat hajnalban érkezett Török Zsolttól: addigra mindannyian szerencsésen leértek a 7500 méteren hagyott sátraikig. Mivel azonban Teo és Marius sátra távolabb volt tőle, Zsolt még nem tudta biztosan, hogy a többiektől kissé lemaradt Teo is felért-e csúcsra.
Az expedíció vezetője azt mondta, nagyon fáradtak, de jól vannak. Akkor még egy nagyon veszélyes jeges szakasz állt előttük, de a szombat esti telefonhíváskor Török Zsolt már arról számolt be, hogy mind a négyen szerencsésen elérték a hármas tábort. A csúcshódítás komoly mászóteljesítmény, hiszen ezen az útvonalon – Rupal-oldal, Schell-útvonal – még nem járt sikerrel sem magyar, sem román hegymászó. Két román expedíció tett kísérletet korábban sikertelenül, magyar expedíció pedig még nem is próbálkozott itt. A csúcsra feljutnia a magyarok közül is eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, aki a hegy másik felén, a Diamir-oldalon új útvonalat mászott.
A romániai csapatnak korábban a kedvezőtlenre fordult időjárási viszonyok miatt kellett lemondania a július 6-ra tervezett csúcstámadásról. Az expedíció tagjai június 15-én állították fel 5100 méter magasan az alaptábort. Kis híján meghiúsította terveiket az a június 23-i terrorcselekmény, amelynek kilenc hegymászó esett áldozatául. Az eseményt követően a pakisztáni hatóságok előbb leparancsolták a hegymászókat a Nanga Parbat oldaláról, később mégis lehetővé tették az expedíció folytatását. Az alaptábor biztonságát pakisztáni rendőrök biztosították.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!