
Egyértelműen az oktatás fejlesztése segíthet az asszimiláció megállításában, lassításában a határon túli magyar közösségek esetében, de ezt gyakran nehezíti a szomszédos országok politikája – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2015. november 13., 16:282015. november 13., 16:28
A házelnök a Magyar szórvány napja alkalmából adott interjút a közmédiának, ebből közöltek részletet pénteken.
Kövér László kifejtette: az a probléma, hogy az utódállamok egy része tudatos, állami szintű politikát folytat „rendszereket és párthatárokat átívelő módon” a magyarság asszimilálására, ami elsősorban „az iskolarendszer elsorvasztásán keresztül működik”. Romániában egyelőre nem érdemes számítani arra, hogy az ottani kormány partner lesz abban, hogy segítsenek az ottani magyaroknak a magyarként való megmaradásukban – vélekedett. Kiemelte: leginkább az iskolarendszeren keresztül lehet az asszimilációt előmozdítani, de ennek a lassítását elérni is.
Jó példaként említette Szlovénia kisebbségvédelmi rendszerét, ott az olasz és a magyar kisebbségnek teljes jogú parlamenti képviselete van, a nyelvi jogaikat a legmagasabb európai sztenderdek alapján ismerik el. De olyan csekélyre fogyott már a magyar közösség Szlovéniában, hogy nagyon nehéz az oktatás színvonalát fenntartani – mondta. Közölte: nem elég magyarul tanítani a gyerekeket, olyan szinten kell mindezt tenni, hogy versenyképes tudáshoz jussanak abban az országban, ahol élnek.
Kövér László elmondta: az elmúlt húsz évben a Magyarország jelenlegi területén élő népesség jelentős mértékben fogyott, és ez a fogyás sokkal nagyobb mértékű lett volna, ha a Kárpát-medence más területeiről nem vándorolnak ide magyarok, akik aztán itt alapítottak egzisztenciát. Ezzel „tulajdonképpen a mi népességfogyásunkat mérsékelték” – tette hozzá. Közölte: az adatok szerint az elmúlt húsz évben a szórványban élő magyarság nagyobb ütemben fogyott, mint a tömbben élők közössége. A házelnök hangsúlyozta: ha nem tudjuk megállítani vagy legalább lassítani ezeket a folyamatokat, akkor belátható időn belül ezeken a területeken „a magyarság gyakorlatilag el fog tűnni, a magyar szó mindenképpen el fog tűnni, a magyar közösség mindenképpen fölszámolódik, és ezt amennyire lehet, nekünk meg kell akadályozni”.
Úgy vélte, a legtöbbet azzal segíthetnek, ha minél többet járnak ezekben a közösségekben és minél több emberi kapcsolatot teremtenek, vagyis fenntartják az élő kapcsolatokat a magyar közösségekkel. Ez a segítség nemcsak anyagi természetű lehet, hanem erkölcsi is, hiszen ha ezekkel a közösségekkel el tudják hitetni, hogy róluk igenis gondolkodnak Magyarországon és próbálnak róluk gondoskodni is, akkor ez önmagában is az ő erejüket is megsokszorozza – magyarázta.
Kövér László arról is beszélt, hogy „ami jó Magyarországnak, az egészen biztosan jó a magyaroknak Magyarország határain kívül is”, és ez fordítva is igaz. „Csak egészben szabad gondolkodni”, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanazokat az eszközöket kell alkalmazni a tömbben élő magyarság megerősítésére, mint a szórványban élőkkel kapcsolatban – tette hozzá.
Arra is kitért, hogy vannak közös pontok a szórványpolitikában az egyes országokat illetően, bár gazdasági-szociális értelemben egy Szlovákiában élő magyar életminősége nyilvánvalóan nem vethető össze egy Ukrajnában élőével. Ugyanakkor a megmaradás szempontjából vannak közös elemek, és lehet olyan politikát kialakítani, amely bizonyos támogatásokat igyekszik minden helyre eljuttatni, ilyen például a szórványkollégiumok vagy az iskolabusz-programok támogatása – közölte. Hozzáfűzte: azonban nem lehet elkövetni azt a hibát, hogy mindent uniformizálni akarnak.
Az interjú teljes hosszában a Duna Televízión lesz látható vasárnap.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!