Kövér: a választások megerősítik a nemzet közjogi egyesítését

A magyar Országgyűlés elnöke szerint a jövő évi magyarországi parlamenti választás megerősíti a nemzet közjogi egyesítését.

Székelyhon

2013. december 08., 17:412013. december 08., 17:41

Erről Kövér László (képünkön) a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülését megnyitva beszélt a Parlamentben. Németh Zsolt külügyi államtitkár a zárt ülés után azt mondta, alapvető nemzeti érdek, hogy minél nagyobb legyen a részvétel a voksoláson. „Nemzetpolitikai szempontból történelmi választás előtt állunk” – emelte ki a házelnök.

Kifejtette: a magyar állam fennállása során még soha nem nyílt lehetőség arra, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok általános, egyenlő, közvetlen, titkos és demokratikus szavazati joggal egyidejűleg részt vehettek volna a magyar Országgyűlés megválasztásában. Hozzátette: a külhoni magyarok által leadott szavazatok nem a mennyiségük, hanem a minőségük okán nyithatnak két vonatkozásban is új fejezetet a magyar politikában. Az egyik új lehetőség, hogy a külhoni magyar szavazatok révén a magyar államnak nem pusztán erkölcsi felhatalmazása, hanem választási legitimációja lesz arra, hogy képviseljen minden magyart, éljen bárhol a világon.

Ez azt jelenti – folytatta a házelnök –, hogy nemzetközi jogi értelemben is megteremtődnek a feltételei annak, hogy a magyar közösségek részügyei egyetlen magyar ügyként legyenek megjeleníthetőek a nemzetközi kapcsolatokban. Kövér László szerint a másik új lehetőség, hogy a külhoni magyarok bevonása a „magyarországi politikai akaratképzésbe” segítheti az itthoni pártpolitikát abban, hogy felszámolja önmagán belül azt a nemzeti tudathasadást, amely 1919 óta jelen van a magyarországi politikai osztály nemzethez való viszonyában.

A magyarországi baloldalt segítheti abban, hogy visszaforduljon nemzetéhez, a liberálisokat segítheti, hogy felélesszék a magyarok nemzeti szabadelvűségét, és a jobboldalnak lehetőséget ad, hogy kiteljesítse politikai hitvallását – fejtette ki. A jövő évi európai parlamenti választásokra utalva azt mondta: nemzetpolitikai szempontból 2014-ben a legfontosabb feladat, hogy a magyar választópolgárok segítségével a Kárpát-medencei magyar képviselet erejét növeljék Brüsszelben.

Böjte Csaba ferences szerzetes, aki előző nap az ötszázezredik külhoni magyarként tette le az állampolgársági esküt a Parlamentben, az összefogás fontosságát hangsúlyozta.
Németh Zsolt külügyi államtitkár az ülés után az MTI-nek úgy nyilatkozott: a jövő évi választás sikeres lebonyolítása a nemzetegyesítés és a honosítás visszaigazolása lehet a külhoni magyarok részéről.

Az államtitkár elmondása szerint az ülésen áttekintették a nemzetpolitika aktuális helyzetét, a honosítás folyamatát és a 2014-es magyarországi parlamenti választás előkészületeit, valamint a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatokat. Németh Zsolt a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatokról azt mondta, hogy az elkövetkező időben akkor lehet sikeres a magyar nemzeti érdekérvényesítés, ha minél erősebb képviseletet sikerül szerezniük a szomszédos országokban és az Európai Parlamentben a legitim politikai szervezeteknek. A határon túli magyarok szempontjából döntő fontosságú, hogy erős Magyarország álljon mögöttük, hiszen egy erős Magyarországnak megnövekszik az érdekérvényesítő képessége a határon túli magyarok tekintetében is – fogalmazott.

A plenáris ülés állásfoglalás elfogadásával zárult. Eszerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma üdvözli, hogy a honosítás és visszahonosítás révén immár 540 ezer honfitárssal, közülük 500 ezer esküt tevő magyar állampolgárral bővült a magyar politikai nemzet. A KMKF tagjainak meggyőződése, hogy a külhoni magyar állampolgárok részvétele a magyarországi választásokon teljessé teszi a magyarság közjogi egységét.

A KMKF kifejezte reményét, hogy a májusi európai parlamenti választások után az erdélyi és a felvidéki magyar képviselet megőrzi vagy erősíti jelenlétét a testületben, és a magyarországi új képviselők is valamennyien az egységes magyar nemzet eszméjének szolgálatát tartják majd szem előtt. Az ülés után a jobbikos Szávay István közölte, hogy nem írták alá az állásfoglalást, mivel az szerintük ismét csak az elszakított magyar közösségek problémáit sorolja, az egyes sérelmek megoldásáról azonban nem tud számot adni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés