
Május második hétvégéjén Kovács Kristóf zenél az 51. #fridaysession keretei között.
A mindössze húszéves felvidéki srác 17 évesen gondolt egyet, félbehagyta iskoláját, Budapestre költözött és utcazenélésbe kezdett, melyet azóta sem hagyott abba.
2019. május 11., 10:292019. május 11., 10:29
Ötkor kel, reggel hat órakor már a legforgalmasabb aluljárókban vagy köztereken áll és muzsikál azoknak, akik például munkába, vagy éppen iskolába sietnek. Legjobb élményeinek azokat a pillanatokat tartja, amikor körbeállják az emberek, és jó energiákat közvetítenek felé.
Kristóf olyan hangi adottsággal rendelkezik, mely nagyon különlegesnek számít (nemcsak) a magyar előadók között, és
– a saját dalaira mégis kicsit várnunk kell. Rengeteg mondanivalója van a világról az embereknek, akiket munkájából adódóan nagyon jól megismert az elmúlt évek alatt, mégis úgy érzi, hogy még nem érkezett el az a pillanat, hogy a saját dalai megjelenjenek – de addig sem kell Kristóf hangja nélkül lennünk, ugyanis ha Budapest utcáin járunk, bármikor összefuthatunk vele, amikor nem is számítunk rá.
A SoundCam stúdiójában készült live session videó elérhető itt:
• Videó: SoundCam Productions
A Kovács Kristóffal készült rádióbeszélgetés elérhető itt:
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!