
Limoges-ban a XIX. században épült városháza nagy része megsemmisült a zavargások miatt keletkezett tűzben
Fotó: Inevitable West/X
A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után.
2026. október 18., 19:132026. október 18., 19:13
Miközben országszerte a sárgamellényesekből, középiskolásokból és egyetemistákból, valamint klímaaktivistákból és antifasisztákból álló menetekben százezrek tiltakoztak békésen a rendőrség által engedélyezett és biztosított útvonalakon,
A francia Kereskedők és Forgalmazók Szövetsége szerint a francia nagyvárosokban szombaton mintegy 1500 üzletet fosztottak ki – olvasható az MTI szemléjében.
Több mint 1800 embert vettek őrizetbe, több mint 500 rendőr, csendőr és tűzoltó sérült meg az összecsapásokban – jelentette be Laurent Nunez belügyminiszter az X közösségi oldalon.

Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.
A randalírozók elsősorban a francia köztársaság szimbólumait támadták meg: a déli Marseille-ben, az északi Lille-ben, a nyugati Angers-ben és a délnyugati Bordeaux-ban a polgármesteri hivatalokba vagy a prefektúrákra hatoltak be, az épületeket feldúlták vagy felgyújtották. A közép-franciaországi Lyonban a főtéren található turisztikai hivatal irodáját gyújtották fel. A déli Limoges-ban a XIX. században épült városháza nagy része megsemmisült a lángokban.
????BREAKING: The historic Limoges town hall has just completely collapsed after far-left rioters set it on fire
It was built in 1876. It survived World Wars. It did not survive modern France. https://t.co/LRjxvBQ5KV
— Inevitable West (@Inevitablewest) October 17, 2026
Párizsban Emmanuel Grégoire szocialista polgármester szerint „egész utcákat módszeresen feldúltak” a belvárosban, helyettese, Lamia El Aaraje pedig kiemelte:
Guillaume Guérin, Limoges jobboldali polgármestere is szóvá tette, hogy a rendőrségnek „hiányoztak a forrásai”, és „visszavonult” a huligánokkal szemben.
⚠️???? À REGARDER JUSQU'À LA FIN
JE NE PEUX PAS DÉCRIRE CE QUE JE VIENS DE VIVRE À MARSEILLE.
#17octobre https://t.co/F8bLimtd7y
— confrontation française (@confrontfr) October 17, 2026
Marseille polgármestere, a baloldali Benoît Payan már szombat délelőtt a kormányt tette felelőssé a rombolásokért, amelyek már a tüntetések előtt elkezdődtek.
– fogalmazott.
Az ellenzék részéről a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés és a Zöldek vasárnap lemondásra szólították fel a belügyminisztert a nem megfelelő rendfenntartói intézkedések miatt.
A Nemzetgyűlés elnöke, az elnöki párthoz tartozó Yaël Braun-Pivet bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja az erőszakos cselekmények és a rendfenntartási stratégia kivizsgálásra.
A szombati országos demonstráció szervezőinek az volt a célja, hogy a középiskolásoknak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt egy hónapja tartó tiltakozó megmozdulásaira építve, a szakszervezetek támogatásával egyesítse a diákokat más elégedetlen társadalmi csoportokkal, az egykori sárgamellényesekkel, a gazdákkal vagy a klímavédőkkel. Országszerte a rendőrség szerint több mint félmillióan, a szervezők szerint 800 ezren vettek részt a békés megmozdulásokon, Párizsban a 110 ezres menet incidensek nélkül vonult végig délután a városban.
Szombat este a legnagyobb francia szakszervezet, a CGT további békés demonstrációkra szólított fel, és november 5-re országos sztrájknapot hirdetett.
A kormány egyértelműen a radikális baloldali Engedetlen Franciaország nevű parlamenti pártot és vezetőjét, a párizsi menetben felvonuló Jean-Luc Mélenchont tette felelőssé az erőszak elszabadulásáért.
The looting in Paris today.. France riots https://t.co/lzz3sLLB80
— Open Source Intel (@Osint613) October 17, 2026
„Csoda, hogy a mérleg nem súlyosabb” – mondta Sébastien Lecornu miniszterelnök szombat éjjel egy párizsi utcán, ahol támogatásáról biztosította a rendőröket. A kormányfő felszólította Mélenchont, hogy „válasszon tábort, a köztársaság és így a rendőrség, illetve a rendbontók” között.
A fél év múlva esedékes elnökválasztáson a felmérések szerint jelenleg legesélyesebbnek számító jelölt, Marine Le Pen is az Engedetlen Franciaországot hibáztatta az indulatok elszabadulása miatt.
„A jogos társadalmi követeléseket ismételten túszul ejtette a szélsőbaloldal és Jean-Luc Mélenchon képviselői, akik
– írta az X-en a legnagyobb ellenzéki párt elnökjelöltje.
???????????? ALERTE INFO | Voici l’ampleur des dégâts dans les rues de Paris, au lendemain de la mobilisation du 17 octobre. (Brut) https://t.co/UZ26SibTtf
— Impact (@ImpactMediaFR) October 18, 2026
Az elnöki hivatal vasárnap bejelentette, hogy Emmanuel Macron államfő este televíziós beszédet mond.
A köztársasági elnök szombat este az X-en jelezte, hogy „akik megtámadták a prefektúrákat és a boltokat, sőt még a polgármesteri hivatalainkat is kifosztották, azok ellen eljárás indul és büntetést kapnak”.
„Mindannyian összefogunk a káosz terjesztőivel szemben, akik csak az intézményeink lerombolására törekednek” – írta az elnök.
Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.
Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
szóljon hozzá!