
Az idei második költségvetési kiigazítást hajtotta végre pénteken a román kormány, amely változatlanul 1,86 százalékos idei államháztartási hiányt tervezett be.
2015. október 23., 17:582015. október 23., 17:58
Victor Ponta román miniszterelnök kijelentette, ezt a deficitet nem haladhatják meg akkor sem, ha a most szétosztott pénzeket mind elköltik a minisztériumok. Ponta szerint azonban könnyen előfordulhat, hogy akárcsak a tavaly, az intézményeknek nem marad idejük maradéktalanul elkölteni a pénzt, így nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy az államháztartási hiány végül nem éri el a tervezett GDP-arányos 1,86 százalékot.
Elmondta, a bevételek egyelőre nagyobbak, mint amennyit a költségvetésben beterveztek, így többlet keletkezett, amit a költségvetés-kiigazítással elosztottak. A kiigazítás során a legtöbb pénzt a mezőgazdasági minisztérium és az önkormányzatok kapták, ugyanakkor a közlekedési minisztériumtól 1,6 milliárd lejt vontak el.
Az ellenzék bírálta a kormányt, hogy az infrastruktúra fejlesztése és a közberuházások ösztönzése helyett a fogyasztást serkenti. Alina Gorghiu, az ellenéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke úgy vélte, hogy a kormány a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások miatt inkább támogatta az önkormányzatokat és a fogyasztást bátorította, mintsem a beruházásokra fordított volna több pénzt.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén.
szóljon hozzá!