
Kihirdette Traian Băsescu román államfő szombaton az új népszavazási törvényt, amely az eddigi ötven százalék helyett harminc százalékos részvételi arányhoz köti a referendum érvényességét.
2013. december 15., 12:382013. december 15., 12:38
2013. december 15., 12:382013. december 15., 12:38
A jogszabály szerint a választói névjegyzékben szereplők több mint fele helyett a választók több mint 30 százalékának a részvételére lesz szükség ahhoz, hogy egy referendum érvényes legyen, ugyanakkor egy népszavazás csak akkor tekinthető eredményesnek, ha az azon feltett kérdésre a választói névjegyzékben szereplő polgárok legalább 25 százaléka, plusz egy fő igennel voksol.
Băsescu a törvényes határidő utolsó perceiben, éjfél előtt néhány perccel látta el kézjegyével a jogszabályt. A jobboldali elnök azért húzta az időt a kihirdetéssel, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) ne rendezhessen érvényes alkotmánymódosítási népszavazást a jövő évi államelnök-választással egy időben. A törvény a hivatalos közlönyben való megjelenése után egy évvel lép hatályba, tehát leghamarabb 2014. december 15-én lehet majd olyan népszavazást rendezni, amelynek érvényességéhez elegendő lesz a névjegyzékben szereplő választók 30 százaléka plusz egy fő. Az elnökválasztás második fordulóját azonban legkésőbb december 14-én lehet megrendezni Romániában, a szokásjog szerint ugyanis az országban mindig vasárnap hívják urnák elé a választókat.
Traian Băsescu második elnöki mandátuma 2014. december 21-én jár le: addig az elnökválasztás hivatalos végeredményét az alkotmánybíróságnak is ki kell hirdetnie, és az új államfőnek le kell tennie a hivatali esküt. A jobboldali elnök több ízben bírálta a kétharmados többséggel kormányzó USL által kidolgozott alkotmánymódosítási tervezetet, amiért az nem vezeti be az egykamarás parlamentet, amiről 2009-ben érvényes népszavazás döntött. Băsescu azt is kifogásolja, hogy az új alaptörvény szűkítené az elnöki jogköröket.
Az USL májusban módosította a népszavazási törvényt annak érdekében, hogy az esetleges választói érdektelenség ne hiúsítsa meg az alkotmány tervezett módosítását. Romániában azért nehéz meghaladni az 50 százalékos részvételt egy voksoláson, mert a névjegyzékben több millió olyan választó is szerepel, aki külföldön dolgozik.
Az államfő – és a hozzá közel álló jobbközép ellenzék – minden rendelkezésére álló alkotmányos lehetőséget kihasznált: a jogszabály kétszer járt az alkotmánybíróságnál, egyszer pedig az elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.
Az USL azért akarta összekötni a népszavazást egy választással, hogy elejét vegye egy esetleges ellenzéki bojkottnak, amely miatt a részvétel esetleg még a leszállított érvényességi küszöböt sem haladná meg. Băsescu államfő tavaly úgy maradhatott meg tisztségében, hogy hívei távol maradtak az urnáktól, így a leváltásáról rendezett tavalyi népszavazáson a részvétel nem érte el az ötven százalékos küszöböt.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!