
Fotó: MTI/TASR/Veronika Mihalikova
Összeütközött két személyszállító gyorsvonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól; a szerencsétlenségnek több mint 90 sérültje van, közülük hétnek az állapota válságos – írja az MTI a TASR hírügynökség és a hatóságok közlésére hivatkozva.
2025. október 13., 18:392025. október 13., 18:39
2025. október 13., 18:402025. október 13., 18:40
A szerelvények nem sokkal délelőtt tíz óra után ütköztek össze egy alagút előtt, egy olyan pályaszakaszon, amely kétvágányúból egyvágányúvá szűkül – közölte a szlovák vasúti társaság (ZSSK), hozzátéve: a szerencsétlenség oka bizonytalan. Az összeütközés után az egyik szerelvény a vágányokon maradt, a másik kisiklott.
A mentőszolgálat diszpécserközpontjának közlése szerint a központi mentőszolgálat hat egysége, valamint három mentőhelikopter is kiszállt a helyszínre.
Matús Sutaj Estok belügyminiszter sajtótájékoztatót tartott az ügyben, amelyen elmondta: a sérülések túlnyomó többsége könnyebb, három ember állapota pedig egyelőre nem ismert pontosan, mert az ütközés következtében beszorultak egy kocsirészbe.
A belügyminiszter szerint – noha ez egyelőre nem biztos – a baleset nem rendszerhiba következménye, azt valószínűleg emberi hanyagság okozta.
– mondta Estok a TASR szerint.
Kamil Sasko egészségügyi miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján pontosította a balesetben sérültek számát. Elmondta: a mentősök a helyszínen 91 személyt részesítettek ellátásban. Közülük hét ember sérülése súlyos, állapotuk válságos, további 14 ember sérülései közepesen súlyosnak minősülnek, 70 személy sérülése pedig könnyűnek számít.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!