
A romániai magyar politikusok bírálták Traian Băsescu államfő Marosfőn elhangzott nyilatkozatát. Kelemen Hunor szerint a kijelentés hadüzenettel ér fel, Toró T. Tibor kampányolásra gyanakszik.
2013. augusztus 12., 17:462013. augusztus 12., 17:46
2013. augusztus 13., 09:282013. augusztus 13., 09:28
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Krónikának elmondta: „túlméretezett\" Traian Băsescu reakciója a magyar politikusok nyilatkozataira. „Racionálisan nem lehet megmagyarázni Băsescu nyilatkozatát, az ugyanis egyfajta hadüzenettel ér fel, ami elfogadhatatlan\" – szögezte le Kelemen. Hozzátette: az ilyen helyzetekben az RMDSZ már több ízben is felajánlotta a közvetítést, ami például annak idején a magyarigazolványok miatt kialakult nézeteltérések során segített megoldást találni, és az most is hasznos lehetne.
Kérdésére, miszerint az államfő azon kijelentése, miszerint Románia az élére áll a Magyarország megrendszabályozását célzó akcióknak, értelmezhető-e úgy, hogy egyfajta új Kisantantot akar létrehozni, Kelemen kifejtette: ő már másfél-két évvel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy sem Magyarország, sem a környező országokban élő magyar kisebbségek számára nem lenne jó, ha a szomszédok megpróbálnák elszigetelni az országot.
Megjegyezte: bár nincs bizonyíték arra, hogy Băsescu az új pártépítést és további politikai karrierjét próbálná építeni az ilyen nyilatkozatokkal, de ha így volna, akkor az még inkább elfogadhatatlan lenne. Hozzátette: azoknak, akik eddig mélyen hittek Băsescuban, megbíztak benne, és kiálltak mellette, most „nem ártana a tükörbe nézniük,és elgondolkodniuk az utóbbi majdnem tíz éven.\"
A Tusványos esetleges betiltása kapcsán úgy vélekedett: az Európai Unióban nem lehet megtiltani az emberek szabad mozgását és a vélemények szabad áramlását, mint ahogy „a hülyeségét sem.\" „A román kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy a romániai magyarok sokkal jobban érezzék magukat itt, és akkor nem lehetne a magyarok elégedetlenségét kihasználni. Akkor lenne hiteles a példás román kisebbségpolitikáról beszélni, ha azt a magyar kisebbség tagjai tennék, nem pedig a román kormány tagjai\" – összegzett Kelemen Hunor.
Eckstein-Kovács Péter volt államfői tanácsadó, korábbi RMDSZ-es szenátor szerint nem volt szerencsés, hogy Traian Băsescu „ostorral fenyegette\" és „rendre utasította\" Magyarországot csak azért, mert egy magyar politikai vezető „ostobaságokat\" mondott. Szerinte az államfő nem diplomatikus módon fogalmazta meg a véleményét. Egyúttal úgy vélte: az uniós polgárok mozgási szabadsága nem korlátozható, mint ahogy a véleménynyilvánításhoz való jog sem.
Toró: kampányol az államfő
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy véli, a román politikusok által az utóbbi időszakban a magyar ügyek kapcsán tett kijelentések kampánycélokat szolgálnak. „Mind Tusványos, mind az EMI-tábor a nacionalista román sajtó – élen az Antena 3-mal – kereszttüzébe került, amely a kontextusukból kiragadva félreértette, vagy eltorzította az ott elhangzottakat. A román politikum ennek nyomán reagált az ismert hangnemben. Ez azt jelenti, hogy közelednek a 2014-es európai parlamenti és államfőválasztások, ezek a megnyilvánulások pedig a kampány egyféle előkészítő hadműveletét jelentik\" – fogalmazott a Krónika kérdésére a politikus. Hozzátette: ez igen szerencsétlen helyzet, mivel egy olyan kérdésről – a határon kívüli nemzettársak érdekeinek képviseletéről –, amelyben Magyarországnak és Romániának azonos platformon kell állnia, hiszen mindkét kormány azonos problémákkal szembesül.
„A nyilatkozatoknak belpolitikai vonzatai vannak, Băsescu a megszokott populista stílusában adott hangot álláspontjának, de rajta kívül is sok a hasonló véleményt megfogalmazó hang. Ezeket a helyükön kell kezelni, ha elmúlik a düh, érdemes tárgyalásos úton folytatni a párbeszédet azokról a kérdésekről, amelyekben érdekazonosság van\" – mondta lapunknak Toró. Úgy vélte, az erdélyi nyári szabadegyetemeken idén sem történt semmi másképp, mint a korábbiakban, csak a közelgő kampány miatt kerültek a figyelem középpontjába. Leszögezte: egy esetleges román-magyar konfliktus kárvallottja az erdélyi magyarság lenne, ezért a konfliktus megelőzése a politikum felelőssége.
Elhatárolódik az RMDSZ Vonától
Elhatárolódott Vona Gábor Jobbik-elnök borzonti kijelentéseitől Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A politikus leszögezte: a 21. században elfogadhatatlan a szélsőséges pártok beavatkozása a társadalom életébe, az RMDSZ-nek nincsenek intézményes kapcsolatai a Jobbikkal, a Vonáéhoz hasonló kijelentések pedig semmiben sem segítenek. „Elutasítjuk az ilyen nyilatkozatokat és elhatárolódunk tőlük\" – mondta Kelemen.
Eközben Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szélsőségesen magyarellenes megynilvánulásairól ismert képviselője hétfőn ügyészségi feljelentést tett Vona ellen azzal a váddal, hogy veszélyzetteti Románia nemzetbiztonságát és a közrendet. Mint ismeretes, Diaconu vasárnap Vona nemkívánatos személlyé nyilvánítását is követelte, de a külügy jelezte: ezt csak diplomatastátussal rendelkező személyek esetében lehet megtenni.
Vasile Blaga, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke felelőtlennek minősítette Vona kijelentéseit, és ő is úgy véli, ki kellene tiltani az országból. Vona eközben nyílt levélben fordult a román politikusokhoz, amelyben az általa mondottak elferdítésével vádolta meg a sajtót, és „konstruktív és hasznos\" vitára hívja a román felet.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!