Johannis: tegyük Romániát a jól végzett munka országává

A Romániában fogalomnak számító német megbízhatóságra utaló választási jelmondattal, a Legyen Románia a jól végzett munka országa szlogennel kezdte meg Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) szász nemzetiségű államfőjelöltje szombaton választási kampányát Bukarestben.

MTI

2014. szeptember 27., 20:002014. szeptember 27., 20:00

A kormánypalota előtti Victoria téren a jobbközép pártszövetség több tízezer szimpatizánsa gyűlt össze a jobboldal legesélyesebbnek tartott elnökjelöltjének választási nagygyűlésén.

Bár a novemberi elnökválasztáson legalább öt jelölt számít a jobboldali szavazók támogatására, a felmérések szerint a két legnagyobb ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) összefogásából kialakult ACL jelöltje örvend a legnagyobb népszerűségnek, így nagy valószínűséggel Johannis lehet az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellenfele az elnökválasztás második fordulójában.

A bírálói szerint merev és szófukar Johannis maga is tisztában van vele, hogy a belé vetett bizalom nem szónoki képességeinek szól. Az ACL a jelek szerint kampánystratégiáját arra építette, hogy Johannist a felületesség, igénytelenség, hazugság és képmutatás ellentéteként pozícionálja. Szombaton elmondott választási beszédében Johannis igyekezett előnyt kovácsolni közismert szűkszavúságából.

„Én a tettek embere vagyok, nem az üres szavaké. A beváltott ígéreteké, nem a botrányoké és színjátékoké. Olyan ember, aki épít és nem rombol. Az elnöki célkitűzésem nagyon egyszerűen megfogalmazható: legyen Románia a jól végzett munka országa” – mondta Johannis bukaresti kampányrendezvényén.

Míg Johannis a megbízható és hatékony német gazda imázsával kampányol, Ponta románságát és ortodox vallását helyezte előtérbe. A szociáldemokrata jelölt múlt szombati nagyszabású kampánynyitóján a nemzeti büszkeségre helyezte a hangsúlyt, a rendezvény helyszínéül szolgáló Nemzeti Aréna pedig Büszkék vagyunk, hogy románok vagyunk feliratú molinókkal volt tele.

Romániában novemberben választják meg a tízéves elnökség után leköszönő Traian Basescu utódát. Az első fordulót november másodikán rendezik. Ha egyik jelölt sem kapja meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok több mint felének a támogatását, az államfői tisztség sorsa a két legjobban szereplő jelölt között dől el a november 16-án megrendezendő második fordulóban. A megválasztott elnök december 22-én kezdi meg ötéves mandátumát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés