Ismét tüntettek az internetadó ellen Budapesten

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A magyar kormány által bevezetni tervezett internetadó ellen kezdődött újabb tüntetés Budapesten, az V. kerületi József nádor téren kedd este. A felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték, majd a budai Clark Ádám térre vonultak a tiltakozók, később egy csoport a Parlament elé ment.

MTI

2014. október 29., 10:592014. október 29., 10:59

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című Facebook-oldal alapítója azt mondta: vasárnapi tüntetésükön már nagyon sokan megmutatták, hogy a „magyar nép nem kér” Orbán Viktor miniszterelnök internetadójából. Szólt arról, hogy a tüntetésen adományokat gyűjtöttek a rendezvény költségeinek fedezésére. A pénzzel elszámolnak, és ezt az eddigiekhez hasonlóan közzé is teszik a Facebook-oldalukon.

Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója a teret teljesen megtöltő tömeg előtt azt mondta, azért a nulla kilométerkőhöz mennek, mert ezzel akarják megüzenni a kormánynak, hogy mennyi adót fizetnének az internethasználatért. „Az internetadó egy jelképe a kormány önkényuralmának” – hangoztatta, majd hozzátette: „sokan vagyunk, és a céljaink tiszták, éppen ezért az internetadó bevezetését meg tudjuk akadályozni”.

Várady kijelentette: nem csak az internetadót kell „legyűrnünk”, el kell hinni, hogy képesek vagyunk befolyásolni az államot.

Füzessy Károly diákaktivista felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak Budapesten, hanem más magyarországi nagyvárosokban, sőt Varsóban is tiltakoznak az internetadó ellen. Az aktivista nyílt vitára szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt az internetadóról. Ha nem sikerül meggyőzni, vagy nem jön létre a „nemzeti konzultáció”, akkor folytatják tiltakozást – tette hozzá.

Szavai szerint nem fogják hagyni, hogy megszavazzák az adót rögzítő törvénytervezetet. Részleteket ezzel kapcsolatban ugyan nem közölt, de azt mondta, legkésőbb a szavazás napján újra találkoznak, és megakadályozzák, hogy „kivessék az igazságtalan és szükségtelen adót”.

A beszédeket követően a tömeg egy platós teherautó mögött a József nádor térről, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elől az Erzsébet tér, Astoria, Erzsébet híd, Lánchíd utca útvonalon a Clark Ádám térre vonult. Amikor a „Nem a netadóra” feliratú transzparenst a menet legelején vivő aktivisták az Erzsébet hídhoz értek, a tömeg vége a Dohány utcánál vonult.

Az alagút Clark Ádám téri alagút tetejére egy nagy méretű európai uniós zászlót és egy molinót feszítettek ki, amelyre az volt írva: „Netezz bátran”. A Clark Ádám téren a tüntetők csak lassan oszlottak szét. Körbevették a Hír Tv stábját – amelyet egy biztonsági cég munkatársai védtek –, és szidalmazták őket, de tettlegesség nem történt. Este kilenc órára a tér csaknem kiürült.

A szervezők a Clark Ádám téren bejelentették a tüntetés végét, de a tömeg egy része átvonult a Kossuth térre, és ott folytatta a tiltakozást. Azt követelték, hogy az európai uniós zászlót tűzzék ki az Országházra. Egy idő elteltével Kunhalmi Ágnes, Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselői két uniós zászlót lógattak ki a Parlament egyik ablakán. Az összegyűltek tapssal fogadták a zászlók megjelenését.

A bíróság rendes eljárásban tárgyalja az őrizetbe vett tüntetők ügyét
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán úgy döntött, hogy rendes eljárásban tárgyalja az internetadó elleni első tüntetésen őrizetbe vettek ügyét, mivel a gyorsított eljáráshoz nem állt rendelkezésre minden bizonyíték. A bíróság az iratokat visszaküldte az ügyészségnek.
A Fővárosi Főügyészség kedden közölte, hogy a demonstráción őrizetbe vett hat ember közül egyet szabadon engedtek, a többi gyanúsítottat viszont szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állítják garázdaság bűntette miatt. A gyanúsítottakat a Fidesz Lendvay utcai székházának megrongálásával vádolják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés