
Fotó: Both Ildikó
Csütörtökön tárgyalja a bukaresti legfelsőbb bíróság a Mikó-pert. Még aznap jogerős ítéletet is hirdethet. Kató Béla református püspök kéri: aznap imádságban álljon egymás mellé a világ magyarsága.
2013. október 09., 10:392013. október 09., 10:39
„Kiáltsunk együtt a mindenható Istenhez a gyalázatos jogfosztás miatt, amit református anyaszentegyházunk és a székely nép ellen a fennálló világi hatalom elkövetett és véglegesíteni kíván” – kéri Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke abban az imafelhívásban, amelyet a kerület hívő népéhez „és a világ öt kontinensén élő magyar nemzettársaihoz” intézett.
Ez a nap alkalom, hogy az imádságban egymás mellé álljon a világ magyarsága: a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyéért és annak három meghurcolt vádlottjáért.
„Az emberi igazságszolgáltatás hiányosságait észlelve az a meggyőződésünk, hogy egyedül Istennél találjuk meg az igazságot. Hisszük és valljuk, hogy a Gondviselés adta annak idején nekünk a felemelkedés lehetőségét, és nincs az a fórum, amely ezt a jogot elvitathatja tőlünk” – olvasható a Sepsi Református Egyházmegyének a szerkesztőségünkbe eljuttatott imakérésében.
„Hisszük azt, hogy van Isten az égben, aki hathatósan gyakorol jogosságot igaz ügyünkben, és megszabadítja az ártatlanul meghurcoltakat és megalázottakat” – buzdít közös imára a református püspök.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!