
Fotó: Fehér Csaba
A virágvasárnapi népes konfirmáció után húsvétra készül Szilágyperecseny népe. A szilágysági viszonylatban is kiemelkedően színes református és baptista hitélet mögött elkötelezett lelkipásztorok és az egyházban őszinte közösséget talált fiatalok állnak.
2014. április 17., 11:422014. április 17., 11:42
Egyházi ünnepek táján élmény olyan közösségbe ellátogatni, ahol nemcsak a néphagyomány adta külsőségek a meghatározó jelei a jeles napoknak, hanem elsősorban lelki töltetük van. Ahol szokványos vasárnapokon is megtelik a templom, a gyerek-, az ifjúsági, és felnőtt foglalkozások igazi tartalmat adnak a hitéletnek. A zöldségtermesztéséről híres Szilágyperecseny ilyen közösség.
A Zilahtól 24 kilométerre, Szilágysomlyótól 5 kilométerre, a Kraszna patak termékeny lapályán fekvő mintegy háromezer lakosú, többségében magyar falu azon kevés erdélyi települések közé tartozik, amely közösségi világrekordot is döntött: 2007-ben Szilágyperecseny valamennyi családjának részvételével 45 ezer darab hagymából 4518 méter hosszú hagymakoszorút fontak. Ezt a Guinnes-rekordok könyve is tanúsítja. A híres perecsenyi hagyma presztízse előtt pedig – amely a 19. század második felétől a közösség megélhetését biztosítja – az iskola udvarán felállított, a helyiek szerint Európában egyedüli hagymaszobor adózik.
Visszatérő vendégként érkezem Szilágyperecsenybe: Nagy Bálint református lelkészt húsz év óta ismerem, azóta, amióta helyettes papként érkezett a gyülekezetbe. Rövid érmihályfalvi és zilahi szolgálat után sok lelkesedéssel, és tenni akarással foglalta el új állomáshelyét, de a gyülekezetnek is nagy elvárásai voltak vele szemben. Akik egyházi berkekben ismerik ennek a két évtizednek a szilágyperecsenyi történetét, tudják, hogy Nagy Bálint fiatalokra szakosodott lelkészi munkája meghozta gyümölcsét. Az idén is 28 gyerek konfirmációjára készülődő lelkipásztorral nem véletlenül beszélgettem a fiatalokról, és az ifjúsági munkáról.
A teljes riport az Erdélyi Napló április 17-én megjelent 15. lapszámában olvasható.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!