Hivatalosan is elismerték a dietetikus szakmát

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A hónap elején a képviselőház megszavazta  azt a törvénytervezetet, mely szabályozza a táplálkozástudományi szakértők tevékenységét, valamint előírja a  Romániai Dietetikusok Kamarájának megalakulását. A dietetikusok örömmel fogadták a hírt.

Vass Gyopár

2015. október 21., 15:552015. október 21., 15:55

2015. október 22., 08:442015. október 22., 08:44

A törvénytervezetet előterjesztő, Marosvásárhelyen élő Florin Buicu képviselő elmondta, Romániában nagyon sok állítólagos táplálkozástudományi szakértő van, akik kétórás kurzus nyomán kapták meg a dietetikusi címet különféle táplálékkiegészítők forgalmazóitól.  A rendelet értelmében ezentúl, ha valaki dietetikusként szeretne elhelyezkedni, el kell végeznie a hároméves táplálkozástan és dietetika szakot, szakvizsgáznia kell, és tagja kell legyen a kamarának.

A szakma hivatalos elismeréséről Sánta Dóra háziorvost, dietetikust kérdeztük. Elmondta, a dietetikusok nagyon örültek a hírnek, mert eddig csak egyéni magánvállalkozói engedéllyel tevékenykedhettek, ezután pedig munkakönyvvel is alkalmazhatják őket. A jogszabály nyomán több lehetőség nyílt meg a szakemberek előtt: dolgozhatnak az élelmiszeriparban, kórházakban, rendelőkben.

A doktornő elmondta, 2011 óta küzdenek azért, hogy a szakma hivatalosan is elismertté váljon, akkortól, amióta az orvosi egyetemen lediplomázott az első dietetikus-generáció. „Ott álltak a befektetett pénzükkel, energiájukkal és nem volt nagyon lehetőségük dolgozni hivatalosan, ilyen-olyan táplálékkiegészítőket forgalmazó boltokban vállaltak állást, társaságokba tömörülve egészségnevelői munkát végeztek, önkéntesen, iskolákban. Eddig gyakorlatilag azért dolgoztak, hogy ismertté tegyék a szakmát” – vázolta az elmúlt öt év eseményeit a szakember.

Elmondta: térségünkben nagyon gyerekcipőben jár még a szakma elismertsége, egyelőre kevés ember tart igényt az ilyen jellegű vizsgálatra, szaktanácsadásra. Sok szakorvos javasol diétát, de nagyon kevés százaléka az embereknek szívleli meg a tanácsot. Általában, amikor az emberek dietetikushoz fordulnak, mindent egy „csodaszertől” várnak: nagyon gyakran csak azért mennek, hogy táplálkozáskiegészítőkkel kapcsolatos kérdéseikre választ kapjanak. „Közben lehet, hogy nincs is szükségük ezekre, mert csak bizonyos korosztályoknak és csoportoknak javallott, akik például valamilyen oknál fogva nem tudnak enni, várandósok stb. És akkor csalódottan mennek el, és nem jönnek vissza, mert nem kapták meg a csodaszert, amitől lefogynak vagy egészségesekké válnak” – magyarázta a szakember.

Sánta Dóra a kamarába való tömörülésről szóló rendelkezést is üdvözölte. „Keretet biztosít a szervezett működéshez, és ezentúl a  táplálékkiegészítő-forgalmazók nem léphetnek fel dietetikusként. Természetesen a továbbiakban is tevékenykedhetnek, de több lehetőség közül lehet majd választani” – mutatott rá a dietetikus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés