Hétszáz fölött a mekkai zarándoklat áldozatainak száma

Körülbelül kétmillió zarándok érkezett az elmúlt napokban a világ minden tájáról Mekkába, és onnan százezrek indultak útnak kedden az öt kilométerre keletre fekvő Mina felé, hogy megkezdjék a hagyományos éves muzulmán zarándoklatot, a haddzsot. A zarándokok csütörtökön egyelőre ismeretlen okok miatt egymást taposva pánikszerűen menekülni kezdtek. A tülekedés halálos áldozatainak száma az először közölt 220-ról 717-ra emelkedett az al-Arabíja hírtelevízió jelentése szerint.

MTI

2015. szeptember 24., 17:262015. szeptember 24., 17:26

2015. szeptember 24., 17:322015. szeptember 24., 17:32

Egyelőre nem tudni, hogy mitől riadt meg a tömeg. Sajtójelentések szerint akkor történt a tragédia, amikor a zarándokok az Arafát-hegyről arra a helyre tartottak, ahol az „ördög megkövezésének” rítusával folytatják a haddzsot. Csütörtökön kezdődött az iszlám áldozati ünnep, az íd al-adha, amely a hasonló tömegbalesetek szempontjából a zarándoklat egyik legveszélyesebb napjának számít, mivel rengeteg hívő egyazon helyen, egyszerre vágja le áldozati állatát.

A Mekka című újság főszerkesztője egy televíziós interjúban a zarándokokra hárította a felelőséget, arra a kérdésre válaszolva, hogy a helyszíneket biztosító 100 ezer rendőr miért nem volt képes a tragédiát megakadályozni. Mádzsid al-Mufaddali szerint a bajt az okozta, hogy „egyes zarándokok az ördög megkövezésére kijelölt időpontokon kívül akartak feljutni a Dzsamarát-hídra”. A híradások szerint mintegy négyezer főt küldtek a helyszínre a mentéshez.

Mekka az iszlám legszentebb városa, a vallásalapító Mohamed próféta időszámításunk szerint 570-körüli születésének helyszíne. A hívők a világ minden táján Mekka irányába fordulva imádkoznak. A városközpontban álló nagymecsetben áll a Kába-kő, amely a vallás szerint azt a helyet jelzi, ahol isten vizet fakasztott a sivatagból, hogy megmentse Ábrahám és Hagar fiát, Ismáelt a szomjhaláltól. A zarándoklat egyik fontos részét alkotja a Kába-kő körbejárása.

A csütörtökihez hasonló balesetek nem mennek ritkaságszámba, az eddigi legnagyobb tragédia 1990-ben történt, akkor egy alagútban kitört pánik következtében több mint 1400 ember vesztette életét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés