
Fotó: Pinti Attila
Főként fiatalok voltak kíváncsiak a Nagy Feróra és a Beatrice tagjaira a Közmédia sátrában szerda délben tartott közönségtalálkozón. Fel is tevődött a kérdés, hogy mi lehet a titka ennek.
2015. július 22., 14:012015. július 22., 14:01
2015. július 22., 15:192015. július 22., 15:19
A zenekar tagjai számára is megfejthetetlen ez, de mint mondták, híresek arról, hogy nyitott szemmel járnak, és mindig figyelik az aktuális jó bandákat. Tisztában vannak azzal, hogy merre halad a világ.
Elmondták, össze sem tudják számolni, hányszor voltak már Tusványoson fellépni, nagyon szeretnek ide járni.
„Nagy dolog, hogy itt lehetünk, hogy egy ilyen öreg zenekar, amilyen én vagyok, meghívják a fiatalok közé. A Jóistennek kell hálás legyek ezért. Egy picit mindig hazajövök ide. Én már Magyarországon születtem, de anyám és apám idevalósiak” – magyarázta Nagy Feró.
A tíz órától kezdődő koncerttel kapcsolatban elárulták, meglepetésekre is számíthat a közönség. És noha nem állítják össze soha előre, hogy mit fognak játszani egy koncerten, azaz nincs előre leszögezett „menetrend”, Feró, bevallása szerint mindig ráérez, hogy mi kell a közönségnek.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!