
Székelyföldi, csángóföldi, kárpátaljai, valamint vajdasági gyermekotthonokból érkezett, mintegy kétszáz gyerek adja elő az István, a király című rockoperát szombaton Budapesten. A rendezvényen felajánlott adományokból ezeket a gyermekotthonokat szeretnék támogatni.
2014. augusztus 26., 19:562014. augusztus 26., 19:56
Határon túli árva és nehéz sorsú gyerekek adják elő az István, a király című rockoperát szombaton a budapesti Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón az előadás főszervezője, Szűcs Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze, a budapest-széphalmi Jézus szíve templom plébánosa elmondta, hogy a rockoperában szereplő kétszáz gyerek kárpátaljai, székely- és csángóföldi, valamint vajdasági gyermekotthonokból érkezett.
A rendezvényen felajánlott adományokból ezeket a gyermekotthonokat szeretnék támogatni – tette hozzá Szűcs Balázs, kiemelve, hogy az ukrajnai konfliktus miatt különösen fontos számukra a kárpátaljai Szent Mihály-gyermekotthon megsegítése. A főszervező hangsúlyozta: az előadással azt szeretnék megmutatni – mind a szereplőknek, mind pedig a közönségnek –, hogy ezek a gyerekek értékesek, ők a „remény jelei”.
Az előadást egy kéthetes tábor előzi meg sok közös programmal és próbával. Mint az egyetemi lelkész elmondta, nyolc éve táboroztatnak nyaranta több száz, határon túli gyermeket. Ezekben a táborokban a gyerekek táncolnak, énekelnek, megmutatják saját értékeiket. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a tábor szervezőiben a gondolat, hogy a gyerekek egy fesztivál keretében adják elő produkcióikat.
2012-ben szervezték meg az első fesztivált A Remény kis emberei címmel. A 2013-as fesztivál után döntöttek úgy, hogy továbblépnek, és közösen „közösségként” állnak színpadra. Szűcs Balázs elárulta, hogy a produkciót a későbbiekben szeretnék elvinni Kárpátaljára, Székelyföldre és a Vajdaságba is.
Cságoly Kristóf, a darab rendezője elmondta, munkája során arra törekedett, hogy ne egy individualista koncepciót valósítson meg, mert ennek az előadásnak az a lényege, hogy a szereplők önmagukat adják, nem pedig eljátszanak egy szerepet. „Bármilyen koncepciónál fontosabbak azok a sorsok, amelyeket ezek a fiatalok megjelenítenek” – hangsúlyozta.
Szádeczky-Kardos Csilla koreográfus kiemelte, fontos volt számára, hogy az előadásban megjelenjenek azon vidékek táncai, ahonnan a gyerekek érkeztek. Ezért szerepel a koreográfiában széki legényes tánc, cigány botos tánc és különböző moldvai táncok is.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!