Folytatódik az árvízi védekezés

A Duna vízszintje a vártnál lassabban apad Magyarországon, ahol továbbra is nagy erőkkel védekeznek az ár ellen. Vasárnap délutánig 34 településről összesen 1348 embert kellett az otthonából kitelepíteni, és 44 utat zártak le a folyó áradása miatt.

MTI

2013. június 09., 19:342013. június 09., 19:34


Az MTI összegzése szerint a védekezésben hozzávetőlegesen 15 ezren vesznek részt, a gátakat, védműveket nagyon sok helyen magasítják, erősítik. Az árhullám miatt mintegy 1800 fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül, a vezetékes vizet pedig körülbelül ötezer fogyasztónál nem lehet használni. Számos utat lezártak átfolyások miatt. Vasárnap délután több település, így például Pilismarót és Dömös  megközelíthetetlen volt, de a lakók ellátásáról gondoskodtak. Dunaalmásnál a vasúti töltés átszakadt, közútra és mezőgazdasági területekre ömlött a víz. Százhalombattán egy utcában a csatorna mellett feltört a víz, hét lakót ki kellett telepíteni. Verőcén némelyik utcában 30 centiméter magasan áll a víz, amelytől homokzsákokkal védik a házakat.  Dunabogdányban az útburkolat közepén háromméteres repedés van, ezen keresztül tör fel a víz. Szigetmonostoron vízbetörés miatt száz ingatlanból ki kell menekíteni a lakókat. A Szentendrei-sziget déli részén 300 méter szélességben szivárgott a víz egy fás-bokros területre, az ott tartózkodó száz ember elhagyta az üdülőterületet.


Vácon is több tíz embert kitelepítettek, Tökölön a Duna 400 hektárnyi mezőgazdasági földet öntött el. Visegrádon szivárgások, buzgárok jelentek meg, homokzsákokkal védték a területet. Budapesten csaknem ezerhétszázan dolgoztak tegnap délután a város védelmén, 215-re emelkedett a kitelepített lakók száma. Folyamatosan telítődött a csatornarendszer és -hálózat, és egyre több jelzés érkezett az ideiglenes gátak szivárgásáról. Folyamatos volt a készültség a Margitszigeten, a Római-parton, valamint a rakpartok menti kerületekben.


Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel bejelentette, meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. Az árhullám Budapesthez közeledik. Döntő két nap következik, mert olyan helyen lesz árvízi veszély, ahol a legtöbb ember él, és a legtöbb érték van veszélyben, \"tehát most kell még minden erőnket összeszedni\" - mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy haláleset továbbra sem történt, senki sem sérült meg, eltűnt emberről nem érkezett bejelentés. Orbán közölte, hogy a budapesti árvíz levonulásához hét-nyolc napra lesz szükség, ami azt jelenti, hogy június 17-18-án apadhat 650 centiméter alá a Duna vízszintje, és hagyhatja el a víz a rakpartokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés