Még mindig nem tudni, hogy a második és harmadik osztályos diákok mikor kaphatják kézhez az új tanterv alapján készült tankönyveket.
2015. október 21., 12:072015. október 21., 12:07
2015. október 21., 12:072015. október 21., 12:07
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter arról számolt be, hogy a szaktárca 126 tankönyv kiadására hirdetett versenytárgyalást, azonban csak 23-ra jelentkeztek könyvkiadók, az ajánlatok közül pedig négy nem felelt meg az előírásoknak, így versenyben maradt 19 pályázó. Kilenccel szemben óvást nyújtottak be, az ügyben pedig már döntött a fellebbezéseket elbíráló országos tanács, az ezt követően iktatott óvásokat pedig jelenleg tárgyalja a táblabíróság.
„Amíg nem módosítják a tankönyvkiadásra vonatkozó jogszabályt, mindig ez fog történni. Nem kötelezhetjük a kiadókat arra, hogy az anyagilag nem kifizetődő könyvekre pályázzanak” – fogalmazott a miniszter.
Az RMDSZ eközben közleményében arról számolt be, hogy „jelentős előrelépés történt tankönyvügyben”, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságon ugyanis hétfőn aláírták azt a miniszteri határozatot, amely jóváhagyja a második osztályosok magyar anyanyelvi kommunikációs tankönyvének kiadását. Király András, az RMDSZ oktatásért felelős államtitkára rámutatott: a kiadvány már az idei tanévtől használatba kerül. Elmondása szerint a tankönyv „segítséget nyújt a tanulás megtervezésében, és a kerettanterv, valamint a napi gyakorlat összehangolására is lehetőséget nyújt”. Király emlékeztetett: a másodikosok specifikus tanterve alapján készült román nyelvű kommunikációs tankönyvek már a megyei tanfelügyelőségeken vannak.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!