
A Fidesz nyitott minden vitára, a vandalizmus és az erőszak azonban semmilyen vitának nem lehet elrendezési módja – mondta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján, a Fidesz Lendvay utcai székházánál, ahol előző este, az internetadó elleni tüntetés lezárása után erőszakos cselekmények történtek.
2014. október 27., 14:342014. október 27., 14:34
Kocsis Máté azt mondta, a kár mértéke tízmillió forintos nagyságrendű lehet. Közölte azt is: a rendezvény egyik szervezője, Gulyás Balázs – a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója – „állításával ellentétben” a mai napig egy józsefvárosi önkormányzati intézmény felügyelőbizottságának a tagja szocialista delegáltként. „Így a vasárnapi rendezvényt sem állíthatja be úgy, mint ha az nem politikai indíttatású lett volna” – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő kora hajnalban közzétett közleménye szerint hat embert vettek őrizetbe garázdaság miatt a Fidesz székházánál történtekkel összefüggésben.
A főváros VI. kerületében, a Lendvay utcában, a Fidesz-székháznál vasárnap nem sokkal 20 óra után az arcukat sállal, csuklyával takaró, a székház két nyílászáróját megrongáló, az ingatlan kerítését bedöntő, erkélyére felmászó csoport tagjai közül a rendőrség azonosította, elfogta, előállította, gyanúsítottként kihallgatta, és őrizetbe vette G. Antal és Z. András 19 éves, Sz. I. Ábel 21 éves és B. Gábor 33 éves budapesti lakosokat, Sz. Zoltán 35 éves tatabányai lakost és R. Milán 26 éves soproni lakost.
Garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytatja az eljárást – tartalmazza a rendőrség közleménye.
Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment. Megdobálták az épületet, a székház több ablakát bedobták, több helyen a redőnyöket is megrongálták, kidöntötték a kerítés egy darabját, és többen felmásztak a székház földszinti erkélyére.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!