Összefogást szorgalmaznak ismert erdélyi személyiségek

Az erdélyi magyarság fennmaradásának és megerősödésének legfőbb zálogát a Kós Károly által közel egy évszázada meghirdetett, az egész Erdélyt átszövő közösségi autonómia jelenti – áll a több ismert erdélyi magyar értelmiségi által megfogalmazott keddi felhívásban.

Székelyhon

2014. február 18., 16:302014. február 18., 16:30

A magyar politikai elit akkor tudja elérni ezt a célt, ha egységesen tesz azért, hogy megszerezze a magyar közösség feltétlen támogatását, és maga mellé állítsa a demokratikus román értelmiséget, valamint a mérvadó európai intézményeket – olvasható a felhívásban, amely leszögezi, hogy az elvszerű és racionális magyar–magyar, illetve román–magyar kapcsolatépítés érdekében továbbra is szükség van egy hiteles, erős és demokratikus európai képviseletre.

A felhívást megfogalmazók meggyőződése, hogy szükség van az egyházi és civil szervezetek támogatására, a politikai alakulatok választási koalíciójára és minden erdélyi magyar választópolgár bizalmára, valamint szavazatára – mert a nemzeti érdeknek előbbre valónak kell lennie a pártérdekeknél.

Meggyőződésük továbbá, hogy az erdélyi magyarság európai képviseletét a jövőben is annak a Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament korábbi alelnökének kell fémjeleznie, aki a magyar közösség világszerte ismert és elismert egyénisége, és aki már a 80-as évektől ellenáll minden politikai nyomásnak és megfélemlítésnek.

Aláírók:
Dr.Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár
Dr. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár
Bíró  Edit, Udvarhely Városi Székely Tanács elnöke
Boros Zoltán zeneszerző, ny. tévészerkesztő
Dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár
Dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár
Dr. Brassai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár
Dr. Csiszár Anna orvos, ny. előadótanár
Csinta Samu újságíró
Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia-EMTE rektora
Demény Attila zeneszerző, rendező
Dr. Farkas  Csaba fogorvos
Ferenczes István költő
Fodor Imre, Marosvásárhely ny. polgármestere
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézetvezetője
Fülöp  Lajos tanár, ny. múzeumigazgató
Gazda József író
Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány elnöke
Dr. Geréb Zsolt teológus, ny. egyetemi professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora
György Attila író
Dr. Hollanda Dénes ny. egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem volt dékánja
János Szabolcs egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora
Dr. Juhász Tamás teológus, ny. egyetemi professzor, a Protestáns Teológiai Intézet volt rektora
Kallós Zoltán néprajzkutató
Katona  Adám tanár, az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke
Kónya Hamar Sándor író, filozófus, volt parlamenti és európai parlamenti képviselő
Dr. Kincses Előd ügyvéd
Dr. Kincses Mária ny. egyetemi tanár
Kincses Elemér rendező, író
Kozsik József színművész
László  János üzletember
Lászlóffy Zsolt zeneszerző
Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke
Lakó Péterfi Tünde civil- társadalmi aktivista
Márton Zoltán, Makfalva polgármestere
Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja
Murádin Jenő művészettörténész, egyetemi tanár
Nagy  Pál ny. ideggyógyász főorvos
Nagy László unitárius lelkész
Dr. Pálosi Csaba állatorvos
Dr. Papp Kincses Emese író, publicista
Dr. Péntek János akadémikus, nyelvész, ny. egyetemi tanár
Pillich László közíró
Sánta Imre református lelkész
Somai József közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke
Székely  Attila ny. régész-tanár
Szőcs Géza költő
Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem megbízott elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője
Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés