Nem engedték be Kincses Elődöt, Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke ügyvédjét a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának csütörtök délutáni, bukaresti ülésére, amelyen neki kellett volna képviselnie az európai parlamenti munkája miatt távol maradó Tőkést.
2013. szeptember 26., 20:562013. szeptember 26., 20:56
A testület legközelebb október 11-én ül össze, és várhatóan akkor hoz döntést arról, hogy javasolja-e Tőkés László érdemrendjének visszavonását, vagy sem.
Kincses elmondta, már a testület ülése előtt megérkezett az ülésterembe, majd amikor annak tagjai megérkeztek, felkérték, hogy fáradjon ki, mert meg szeretnék tartani az alakuló ülést. „Harmincöt perc múlva aztán kijött Gheorghe Angelescu, az államfői hivatal érdemrendekért felelős kancelláriájának vezetője, és közölte: nem képviselhetem ügyfelemet, a következő ülést pedig 11-én tartják, és arra várják Tőkés Lászlót is” – ecsetelte a történteket Kincses. Az ügyvéd kifejtette: a testület ugyan egy szabályzatra hivatkozott, az ügyvédi törvény 3. szakaszának e pontja ugyanakkor világosan leszögezi, hogy képviselhette volna Tőkést a meghallgatáson, márpedig egy törvény mindig magasabb rendű egy szabályzatnál. Közölte, a becsületbírósághoz benyújtott, Tőkés válaszát tartalmazó beadványhoz a törvény vonatkozó részét is csatolta, valamint Tőkés László augusztus 20-i közleményét, amelyben jelezte: nem protektorátust kért Erdély számára, ahogy az a román sajtóban megjelent. Ezt azonban nem vették át tőle, ezért elmondta: villanypostán elküldi Tőkés Lászlónak, hogy ő küldje el a testületnek ugyanazt az anyagot. „Ilyen a jogállamiság állapota ma Romániában” – jellemezte a helyzetet Kincses, hozzátéve: egyik érvük az érdemrend visszavonása ellen Victor Ponta miniszterelnök állásfoglalása, amelyet a Tőkés László által ellene indított kártérítési perben fogalmazott meg, és amely szerint egy plurális társadalomnak a sokkoló véleményeket is el kell fogadnia. Az EP-képvselő azért perelte be a kormányfőt, mert az egy beszédében azzal vádolta meg, hogy Románia érdekei ellen cselekszik.
Az ülést követően Gabriela Firea, a testület tagja közölte: október 11-ére halasztották a döntést Tőkés ügyében. Hozzátette: Angelescu szerint a testület megalakulása a Kincses által korábban mondottakkal szemben törvényes volt, mivel a rend tagjainak 96 százalékát értesítették a múlt csütörtöki közgyűlésről. Kincses ugyanis korábban azzal érvelt: a becsületbíróság nem jogszerűen alakult meg, mivel nem vettek részt elegen a közgyűlésen. Firea még az ülés elmondta: ha Tőkés a következő, októberre tervezett meghallgatáson sem jelenik meg, akkor a távollétében hoznak döntést.
Creţu újabb kirohanása
Mint arról beszámoltunk, a becsületbíróságot Victor Ponta miniszterelnök indítványára, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaink közreműködésével azért hozták létre, hogy eldöntse: visszavonják-e Tőkéstől az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott érdemrendet, amiért júliusban Tusnádfürdőn védhatalmi szerep vállalását kérte Magyarországtól az erdélyiek fölött. A Tőkés elleni hadjárat élharcosa Corina Creţu PSD-s európai parlamenti képviselő, aki az érdemrend birtokosaként indítványozta a becsületbíróság összehívását, arra hivatkozva, hogy Tőkés kijelentése és korábbi, autonómiapárti megnyilvánulásai sértik az alkotmány első cikkelyét, amely egységes nemzetállamként határozza meg Romániát.
Creţu csütörtökön közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a becsületbíróság ülésének fő témája nem az érdemrend elvétele, hanem Tőkés „románellenes” magatartása, amely a kitüntetés visszavonására vonatkozó kéréshez vezetett. A PSD-s politikus reményét fejezte ki, hogy a meghallgatás nyomán visszavonják az érdemrendet, hogy az „az első lépés lesz egy szélsőséges hang megbüntetésére, amely időről időre erőszakos támadást intéz Románia ellen.”
PSD-s „holdudvaroncok” a becsületbíróságban
Mint megírtuk, a héttagú testület a Szociáldemokrata Párt (PSD) holdudvarából áll. A becsületbíróság tagjainak elsöprő többsége a párt politikusa, vagy a PSD kormányzása alatt kapta meg a kitüntetést. A testület tagja lett Ionel Haiduc, az akadémia elnöke, Constantin Degeratu tábornok, Costin Georgescu volt SRI-vezér, Mircea Geoană és Gabriela Firea PSD-s szenátorok, Ecaterina Andronescu volt PSD-s oktatási miniszter és Șerban Brădișteanu orvos, a párt volt szenátora.
A testület a rend valamely tagjával szembeni panasz kézhez vételét követően legtöbb negyvenöt napon belül köteles meghallgatást tartani, amelyre a bepanaszolt rendtagot is beidézik. Amennyiben nem jelenik meg, új időpontot tűzhetnek ki, de úgy is dönthetnek, hogy a távollétében hoznak döntést. Az ítéletet titkos, többségi szavazással hozzák meg, legtöbb hatvan nappal az első ülést követően, majd továbbítják az államfőnek.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!