Egy asztalnál a képviselőjelöltek

Először mutatkoztak be az idei európai parlamenti választások RMDSZ-es képviselőjelöltjei: a politikusok a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) vasárnap Csíkszeredában tartott országos küldöttgyűlésén beszéltek a terveikről.

Kozán István

2014. február 17., 10:012014. február 17., 10:01

Az még rejtély, hogy milyen sorrendben fognak felkerülni a májusi EP-választások listájára, az első hat RMDSZ-es jelölt neve viszont már ismert. Közülük öten tíz percben beszéltek terveikről. Vincze Loránt nem volt jelen az eseményen.

Antal Lóránt, a MIÉRT jelöltje

A MIÉRT ezúttal úgy döntött, Antal Lóránt személyében saját jelöltet indít. „Vitaindítónak szánjuk a kiáltványunkat, amelynek lényege, hogy kommunikációs szakadék van a politikusok és fiatalok között. Hangsúlyozzuk, hogy az erdélyi fiatalokban van erő, nem egy elveszett nemzedékről van szó” – fogalmazott rövid beszédében Antal Lóránt.

Eckstein-Kovács Péter: „ezekhez értek”

„Programom legfontosabb pontjai: választ találni az emberjogi, illetve kisebbségi kérdésekre, tevékenykedni a környezetvédelemért, valamint fellépni a korrupcióval szemben. Ezekhez értek, ezekben nagyon jó vagyok” – mondta magabiztosan Eckstein, hozzáfűzve: nem mondja, hogy szavazzanak rá, mert úgyis listára kell voksolni.

Hegedüs Csilla három pontja

Ezúttal az RMDSZ Nőszervezet is jelöltet indított. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese három kiemelkedő pontban foglalta össze programját: bátorítani a fiatalokat a családalapításra, felszámolni a férfiak és nők közötti bérszakadékot és növelni a nők piaci versenyképességét.

Sógor Csaba tanácsa a fiataloknak

Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselő felszólalásában arra ösztönözte a fiatalokat, hogy tanuljanak meg négy világnyelvet, vállaljanak négy gyereket, illetve tanuljanak meg két keréken járni, azaz biciklizni, mert „ez a jövő”. Mint a továbbiakban fogalmazott, célja – amiért eddig is dolgozott –, hogy az Európai Unióban tartsák be a kisebbségi jogokat.

Winkler Gyula: meg kell hallgatni a fiatalokat

Winkler is jelenlegi EP-képviselőként száll ringbe egy újabb mandátumért. „Az előttem szólók véleményét én is fenntartom: valóban meg kell hallgatni a fiatalokat, és az is fontos, hogy több nyelvet beszéljünk. Továbbá olyan Európai Egyesült Államokban gondolkodom, amelyben Csíkszereda szerepe a mostaninál erősebb, Bukaresté pedig gyengébb.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés