Ebola: óvintézkedések Váradon és Kolozsváron

Az Ebola tüneteit mutató páciensek elkülönítésére és kiszűrésére helyeztek el speciális szellőzőrendszerrel ellátott, védett és biztonságos konténert Nagyváradon, a Bihar megyei kórház külső területén. Kolozsváron speciális kórteremmel, illetve védőruha beszerzésével készülnek a halálos kór esetleges megjelenésére.

2014. október 13., 21:102014. október 13., 21:10

Hadrian Borcea, a Bihar megyei kórház sürgősségi osztályának vezetője szerint a fertőzöttgyanús betegeket a mentőautó egyenesen a speciális konténerbe szállítaná, ahol ellenőrzött körülmények között vizsgálnák, hogy valóban az Afrikában tomboló és már Európában is megjelent gyilkos kórban szenvednek-e.

Raed Arafat, a belügyminisztérium sürgősségi helyzetekért felelős osztályvezetője szerint ilyen elkülönítőket országszerte be kellene rendezni. „Azonnal izolálni kell minden beazonosítható esetet, amikor fennáll a veszélye annak, hogy a beteg azon országokból érkezett, ahol a vírus járványszerűen szedi áldozatait. Ilyenkor értesítik az egészségügyi tárca operatív központját, hogy megfelelő védőfelszereléssel rendelkező szakemberek szállítsák el a beteget a kirendelt helyre” – magyarázta.

A partiumi megyeszékhelyen amiatt is fontosak a megelőző intézkedések, mivel a Nagyváradi Egyetemnek közel 350 külföldi, többségében afrikai hallgatója van, akik épp most térnek vissza Romániába az új tanévre. Megérkezésükkor ugyan ki kellett tölteniük egy kérdőívet, hogy a rizikófaktort még inkább kiszűrjék, a vírus inkubációs ideje azonban 21 nap is lehet, ezért Florian Bodog, az orvosi fakultás dékánja szerint egyelőre nehéz lenne megjósolni, mi várható.

„Csak remélni tudjuk, hogy nem lesz problémánk” – mondta a dékán. A külföldi hallgatók közül sokan épp az orvosi egyetemre járnak, és bár a legtöbb olyan afrikai országból származik, ahol még nem ütötte fel a fejét az Ebola, a hatóságok óvintézkedéseket rendeltek el. A reptereken infravörös lázmérőkkel próbálják kiszűrni a lázas személyeket, és mindenkinek azt tanácsolják, hogy ha Afrikában járt, és az Ebola tüneteit mutatja, azonnal forduljon orvoshoz.

A kór megjelenésére Kolozsváron is próbálnak felkészülni, a gyermekkórházban például speciális felszerelést és védőruhát szereztek be, amelyek megakadályozzák a vírus terjedését. A kórház vezetősége által 800 lej értékben vásárolt nyolc védőruha kezeslábasból, speciális maszkból és szemüvegből áll. Kolozsváron egyébként már korábban berendeztek egy speciális kórtermet a járványkórházban az esetleges Ebola-fertőzöttek kezelésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés