Donald Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás

•  Fotó: MTI/EPA

Fotó: MTI/EPA

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén, Washingtonban.

Tamás Attila

2025. augusztus 19., 08:082025. augusztus 19., 08:08

2025. augusztus 19., 09:052025. augusztus 19., 09:05

Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy mindenki előnyben részesítene ugyan egy haladéktalan tűzszünetet, ám ő derűlátó, hogy hosszabb távra ható megállapodást érhetnek el.

Sikerült „számos kérdést lefedni” Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott kétoldalú megbeszélésén

– ismertette Donald Trump Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Mark Rutte NATO-főtitkár, Emmanuel Macron francia és Alexander Stubb finn elnök, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, valamint az ukrán vezető jelenlétében.

Trump hangsúlyozta, hogy az ukrán vezetővel tartott megbeszélése nyomán sikeresnek ítéli eddig a napot, és következő lépésként megpróbál összehozni egy háromoldalú csúcstalálkozót Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy várakozásai szerint

Putyin elenged további, több mint ezer ukrán hadifoglyot, amint sikerül megállapodni egy háromoldalú találkozóról

– olvasható az MTI szemléjében.

„Azt hiszem, látni fogják, hogy Putyin elnök is nagyon szeretne tenni valamit. (...) Tudom, hogy több mint 1000 fogoly van, és tudom, hogy szabadon fogják őket engedni, talán nagyon hamar” – fogalmazott az USA elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy Alaszkában tartott pénteki találkozójukon az orosz elnök elfogadta, hogy lesznek biztonsági garanciák Ukrajna számára, bármilyen békemegállapodás is szülessen.

Idézet
Putyin elnök nagyon jelentős lépésként beleegyezett abba, hogy Oroszország biztonsági garanciákat fogadjon el Ukrajna számára, és ez az egyik legfontosabb pont, amelyet figyelembe kell vennünk, és ezt a tárgyalások során meg fogjuk fontolni”

– szögezte le Trump.

„Úgy gondolom, hogy az európai nemzetek fogják viselni a terhek nagy részét. Mi segíteni fogunk nekik” – fűzte hozzá.

Zelenszkij hozzászólásában arról beszélt, hogy az amerikai elnökkel folytatott megbeszélésének kiemelt témái az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák és a humanitárius kérdések voltak.

Idézet
Nagyon jó beszélgetés volt, nagyon érzékeny témákról beszéltünk. Az első a biztonsági garanciák (...) Nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok ilyen jelzést küldjön, és kész biztonsági garanciákat adni”

– közölte az ukrán vezető. Megerősítette, hogy a fogolycserék kérdését is megvitatták.
Friedrich Merz német kancellár tűzszünetet sürgetett, mondván, hogy enélkül nem tudja elképzelni a béketárgyalásokat. „Dolgozzunk ezen, és gyakoroljunk nyomást Oroszországra” – mondta.

Emmanuel Macron francia elnök pedig Trump elnök háromoldalú találkozóra vonatkozó felvetésére reagálva négyoldalú találkozót szorgalmazott az európaiak részvételével.

Idézet
„Úgy gondolom, hogy ennek folytatásaként négyoldalú találkozóra lenne szükségünk, mert amikor biztonsági garanciákról beszélünk, akkor az egész európai kontinens biztonságáról beszélünk”

– érvelt a francia elnök.

Donald Trump: megkezdték az orosz és az ukrán elnök találkozójának előkészítését
Megkezdték Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának előkészítését – jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Washingtonban Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán. „Nagyon jó találkozóm volt jeles vendégekkel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Emmanuel Macron francia elnökkel, Alexander Stubb finn elnökkel, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Friedrich Merz német kancellárral, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Mark Rutte NATO-főtitkárral a Fehér Házban, amit egy további megbeszélés követett az Ovális irodában. A találkozó során megvitattuk Ukrajna biztonsági garanciáit, amelyeket az egyes európai országok biztosítanának, az Amerikai Egyesült Államokkal koordinálásával” – ismertette az amerikai elnök. „Mindenki nagyon örül az Oroszország és Ukrajna közötti béke lehetőségének. A találkozók végén felhívtam Putyin elnököt, és megkezdtem Putyin és Zelenszkij elnökök találkozójának előkészítését, amelynek helyszínét még meg kell határozni. A találkozó után háromoldalú találkozót tartunk, amelyen a két elnök mellett én is részt veszek” – írta Trump. „Ismétlem, ez egy nagyon jó, első lépés volt a már csaknem négy éve dúló háborúban. JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott egyeztetnek Oroszországgal és Ukrajnával” – emelte ki az amerikai elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor űrhajós

Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós Magyarországon.

Hazaérkezett Magyarországra Kapu Tibor űrhajós
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij a brüsszeli Trump-találkozó előtt: békére van szükségünk

Ukrajna megbízható és tartós békére törekszik, és kész „új biztonsági architektúra létrehozására” – hangsúlyozta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója előtt az X-en.

Zelenszkij a brüsszeli Trump-találkozó előtt: békére van szükségünk
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai vezetők kísérik el Zelenszkijt a washingtoni tárgyalásokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)

Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban jártunk. Utazásunk során felfedeztük Anglia hangulatos kisvárosait, pezsgő egyetemi központját és nyüzsgő fővárosát.

Egy szelet az Egyesült Királyságból – angliai riport (2.)
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.

Európai reakció a Trump–Putyin találkozóra: csak Ukrajna dönthet a saját területéről
2025. augusztus 16., szombat

Putyin után Zelenszkijjel is találkozik az amerikai elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Washingtonba utazik, ahol a tervek szerint tárgyalásokat folytat Donald Trump amerikai elnökkel. A látogatást Zelenszkij a Telegramon jelentette be, az amerikai elnökkel való telefonos egyeztetése után.

Putyin után Zelenszkijjel is találkozik az amerikai elnök
2025. augusztus 16., szombat

Trump–Putyin találkozó: előrelépés történt, de megállapodás nem született

Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.

Trump–Putyin találkozó: előrelépés történt, de megállapodás nem született
2025. augusztus 15., péntek

Hat év után ismét kezet ráztak: elkezdődött Alaszkában a Trump-Putyin csúcstalálkozó

Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború rendezését szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.

Hat év után ismét kezet ráztak: elkezdődött Alaszkában a Trump-Putyin csúcstalálkozó
2025. augusztus 15., péntek

Nem fűz nagy reményeket a Trump-Putyin találkozóhoz Románia elnöke

Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.

Nem fűz nagy reményeket a Trump-Putyin találkozóhoz Románia elnöke
2025. augusztus 14., csütörtök

Kreml: az ukrajnai válság rendezése lesz az alaszkai orosz-amerikai csúcs központi témája

Az ukrajnai válság rendezése lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken esedékes tárgyalásainak központi témája Alaszkában – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak Moszkvában.

Kreml: az ukrajnai válság rendezése lesz az alaszkai orosz-amerikai csúcs központi témája