
Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter Demeter Szilárdot bízta meg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói feladatainak ellátásával – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium az MTI-vel.
2024. február 28., 10:242024. február 28., 10:24
A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára benyújtott valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelő pályázatot – a vonatkozó jogszabályi előírások alapján felkért – szakmai bizottság véleményezte és javaslatot terjesztett fel Csák János miniszter felé.
Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és létrejön a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter az Ez itt a kérdés című műsorban az M5 csatornán kedden. A miniszter elmondta, hogy
Demeter Szilárdról elmondta: alapvetően filozófus, de azon ritka emberek közé tartozik, aki dolgozott az Európai Unióban, nagy intézményrendszert vezetett és aki megtartotta az irodalmi alkotóképességét is. „Mert a kultúra reneszánsz embert kíván. De olyat, aki nemcsak értelmezni képes, hanem megszervezni is képes a világot” – hangsúlyozta a miniszter.
A 10 pályázó egyike azzal a forradalmi gondolattal állt elő, hogy
– mondta Csák János. Kiemelte: ütőképes, jó intézményrendszerre van tehát szükség, amelytől azt várja, hogy az erőket egyesítve sokkal hatékonyabban tudja majd az átfedéseket megszüntetni, az erőforrásokat összehozni, kifejezni és megjeleníteni a magyar géniuszt.
Csák János kiemelte: egy szellemi egzisztenciális veszélyhelyzetben hoznak létre egy olyan intézményt, amelynek a vezetője az erőt mintegy lándzsahegyként tartva képes kifejezni a magyar kultúra, a magyar identitás, a magyar kötődések rendszerét nemcsak egy kiállításban, hanem az év minden napján.
A miniszter beszélt a Határtalanul programról is, amelynek célja, hogy
Hozzátette: a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül rengeteg külhoni programot támogatnak, a Kulturális és Innovációs Minisztérium például a Kolozsvári Magyar Napokat, a Vásárhelyi Magyar Napokat, a Brassói Magyar Napokat.
– hangsúlyozta a műsorban a miniszter.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!